Előzetesen Jordan Peele animációs horrorja, a Wendell és Wild

Előzetesen Jordan Peele animációs horrorja, a Wendell és Wild

Az alkotás előreláthatólag október 28-án debütál a Netflix kínálatában. 

A komikusból lett író-rendező Jordan Peele sikert sikerre halmozott az elmúlt néhány évben egyedi horror filmjeivel, mint például a Mi, vagy a Candyman, illetve a Nem. Utóbbi alkotás ismét betalált a kritikusoknál és a közönség is jól fogadta, ráadásul 68 millió dolláros költségvetéséhez képest közel 160 milliót hozott a kasszáknál, szóval csodálkoznánk, ha film mögött álló Universal Pictures nem ajánlana fel egy kitöltetlen csekket a szakembernek, hogy náluk dolgozzon a jövőben. 

Peele egyébként következő projektjét a Netflix égisze alatt adja ki, mondjuk ezúttal csak író és produceri munkálatokat lát el a Wendell és Wild címre keresztelt animációs horrorfilmben, ami nemrég kapott egy rövid kedvcsinálót is. A történet szerint a főszereplő Katnek szembe kell néznie démonaival, hogy új életet kezdhessen szülővárosában, a feladat azonban nehezebb, mint gondolnánk. 

A főhőst hangját Lyric Ross színésznő adja, Wendell életre keltésében Keegan-Michael Key vett részt, Wild szerepét pedig Jordan Peele vállalta el. Érdekesség, hogy a szereplőgárda olyan további sztárokból áll, mint Angela Bassett, James Hong, Ving Rhames, továbbá az elkaszált Resident Evil sorozatban amúgy nagyot játszó Tamara Smart. Premier előreláthatólag október 28-án, így lesz mit nézni Halloweenkor. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!