LoL: Újabb szupercsapat-projekt bukott meg

LoL: Újabb szupercsapat-projekt bukott meg

Nem ők az első, és biztosan nem az utolsó szupercsapat, amely nem nőtt fel az elvárásokhoz.

A sport világában, így a League of Legendsben is visszatérő téma, hogy működőképesek-e a szupercsapatok. Többségében azt látjuk, hogy nem, és Amerika negyedik számú csapata újabb ékes példája ennek. 2021 végén a Team Liquid leigazolta a Worlds-döntőt is megjáró Bwipot topra, az LCS-legenda Bjergsent és egy másik LEC-klasszist, Hans samát Santorin és CoreJJ mellé. Azt várták az együttestől, hogy dominálja az észak-amerikai ligát. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. Tavasszal még megnyerték az alapszakaszt, de a rájátszásban csak a harmadik hely jött nekik össze. Nyáron már az sem volt meg, végül a számukra rémálomként visszatérő negyedikként végeztek. A csapat korábban kapta meg „negyedik" a jelzőt, ugyanis elődje, a Team Curse sosem jutott ennél messzebb a rájátszásban. Azóta többször megtört ez, ám a név rajtuk maradt.

A csapat társtulajdonosa és társ vezérigazgatója, Steve "LiQuiD122" Arhancet a klub Twitter-oldalán kért elnézést a rajongóktól.

„A szezon előtt nagyon fel voltam villanyozva az ötlettől, hogy olyan keretet építsünk, amely jobb, mint bármelyik, amit a liga látott az elmúlt évtizedben. Azok után, hogy évekig kint voltunk a vb-n, de ott hamar véget értek számunkra a küzdelmek – ráadásul idén Észak-Amerikában lesz a Worlds – úgy éreztük, a mostani a tökéletes lehetőség arra, hogy az örökségünket tovább növeljük, és bemutassuk a világnak, milyen nagyszerű szervezet vagyunk. Valóban sok pénzt áldoztunk a keretre, a partnerek felé kötelezettségvállalást kellett tennünk, és meggyőznünk a részvényeseket, hogy ez a mi évünk, és valami egészen különlegeset építünk. Minden nagyszerű dolog rejt magában valamennyi kockázatot. Sajnos elbuktunk, csalódott vagyok a teljesítményünk miatt. Rengeteg megbánás van bennem, de nem ülhetünk sokat ebben a mocsárban. Fel kell állnunk, és kijavítani a hibákat. Már a jövő évre fókuszálunk. A rosterben lesznek változások. Lehetőségünk lesz beépíteni játékosokat, és nem szupercsapatot vásárolni. Ez működött többé-kevésbé mindig nálunk, de az idők változnak. Sajnálom és bocsánatot kérek a partnerektől, a szurkolóktól az eredmények miatt. De ez nem törte le az akaraterőnket, harcolunk tovább, és bebizonyítjuk, hogy remek dolgok várnak ránk a League of Legendsben, ezt megígérem."

Meglátjuk, valóban sikerült-e tanulni a hibákból, és megtalálni azokat a játékosokat, amelyekkel újra felülhetnek az LCS trónjára.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted továbbjut bármelyik amerikai csapat a Worlds-csoportból?

  • 0 %
  • 0 %
  • 54 %
  • 46 %