Sokféle szempont szerint lehet a kutyusokat csoportokba rendezni. Ha az egyik legkedveltebb fajtával szeretnénk ezt megtenni, hát, kicsit bajban lennénk.
Van ugyanis egy kis rugólábú vadászkutya, amelyik rengeteg csoportba beleillik, hiszen vadászkutya, ezen belül a terrierek csoportjának az egyik legfelkapottabb képviselője. Ezenkívül társasági vagy kedvtelésből tartott kutyának is nevezhetnénk már, mert annyira elterjedt és olyan sok kedves tulajdonsága is van. Talán már kitaláltad, hogy a Jack Russel terrierről van szó.
A vörösbundások hatékony ellenfele
Az örökmozgó Jack Russel terrierek imádnak a természetben rohangálni, éppen ezért nem árt, ha megnézed a Falatozoo.hu állateledel webáruház bilétáit, hogy ha baj történne és kedvenced elkóborolna, könnyen elérhessenek téged. Persze mindezt csak elővigyázatosságból. A Jack Russel ugyanis igazán okos és intelligens kis eb, aki nagy szeretettel lesi gazdája óhajait, ha éppen nem makacskodik kicsit.
Brit gyökerei vannak, de a távoli Ausztrália a hazája. Első tenyésztője nevét viseli és a túlszaporodott ausztrál rókák állományát tizedelte nagyon hatékonyan a XIX. század végétől. 1850 körül ugyanis angol bevándorlók rókákat is vittek magukkal. A dingók pedig nem tudták az állomány felduzzadását megakadályozni. Ezzel szemben az apró lábú, nagyon bátor kis Jack Russelek nagy sikereket értek el ebben a küzdelemben. Ma is a róka-, borz- vagy mormotavadászat sztárjai.
Garantáltan mozgásban tartja a gazdikat is
Ha megpillantasz egy Jack Russel terriert, talán nem is gondolnád, hogy ez a sármos kis energiabomba milyen bátor és fürge. Lételeme a mozgás. Ha azt forgatod a fejedben, hogy egy ilyen formás kis terrier fickóval vagy vagány csajszival osztanád meg hajlékod, akkor készülj fel a sok-sok természetjárásra. A lassú barangolások és a nyugodt otthoni punnyadás kifejezéseket pedig érdemes kitörölni a szótáradból, ha egy ilyen szuper kis vadászkutyával hoz össze a jó sorsod.
Bizony, le kell őt alaposan és rendszeresen fárasztani. Kezdő kutyatartók számára csak alapos felkészülést követően szokták javasolni ezt a fajtát. De minden esetben felelős és gondos tenyésztőt keress meg, hogy a genetikai betegségek kockázatát minimalizálhasd. Az egészséges és jól tartott Jack Russel terrierek akár 15 évig is hű társak, így a vele való törődés és mozgás a gazdi életének része lesz. Érdemes ezt alaposan meggondolni.
Gyengéd ápolás
A Jack Russel terriereknek is egészséges és minőségi húsalapú táplálékra van szükségük, ám mértékkel, nehogy elhízzanak. A szőrzetet, ami lehet sima, durvább vagy akár drótos, hetente kell kefélni, a durvább szőrt pedig olykor nyírni. Ezek kedves vadászkutyák, ha következetesen és szeretettel nevelik, remek családi kutyák lesznek. Megéri kutyaiskolába vinni őket és összeszoktatni más ebekkel. Ha jól leterhelt a teste és az agya, igazán kiegyensúlyozottak lesznek vele a napok.
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!