Az Nvidia 4090 a 300+ FPS-t célozza meg az FPS játékokban

Az Nvidia 4090 a 300+ FPS-t célozza meg az FPS játékokban

Miközben az RTX 4090 4x-es teljesítménynövekedésére vonatkozó állítások nem állják meg a helyüket a jelenlegi játékoknál, hiszen a legtöbb esetben épp csak a 2x-es boostot sikerült elérni eddig.

Jó néhány dolog kiderült az új Nvidia 4000-es szériájáról, bár valódi teszteredményeket még nem tett közzé a tech óriás. Ígérgetésekből ennek ellenére nem volt hiány, hiszen már most azt állítják, hogy az új csúcsmodellek 2-4x lesznek gyorsabbak az elődeiknél, ráadásul azt tűzte ki célul a cég, hogy 1440p-s felbontás mellett a legnépszerűbb FPS játékokban 300 feletti képkockaszámot tudnak majd az új vga-k.

Ez azt is jelentené, hogy azok számára, akik hihetetlenül magas FPS-számokra vágynak, egy új monitorra is szükségük lehet, hogy lépést tartsanak ezekkel a kártyákkal. Ha pedig ez megvan, akkor a vállalat szerint az új kártyák 360+ képkocka-sebességet biztosítanak az optimalizált játékokban 10 ms-os késleltetéssel. Az Nvidia oldalán található grafikon alapján az RTX 4090 egy Intel i9-es processzorral az olyan népszerű e-sport játékoknál, mint az Apex Legends, Fortnite, Overwatch, Rainbow Six Siege és Valorant, minden esetben sikerült elérni a 300 vagy az annál nagyobb FPS számot, 10 ms alatti késleltetéssel a cég belsős tesztjein.

Persze nem árt ezeket a teszteket fenntartásokkal kezelni, már csak azért is, mert az Nvidia ugyan büszkén hangoztatta, hogy akár 4x nagyobb teljesítményre képesek a 4000-es modellek, a lentebbi grafikon alapján a legtöbb esetben a 2x-es növekedés is éppen csak összejött. Ez a boost egyébként elsősorban az Nvidia Deep Learning Super Sampling vagy DLSS technológiájának köszönhető. Az új DLSS 3 tényleg jól teszi a dolgát, hiszen akár négyszeres képkockasebesség-növekedéssel is büszkélkedhet az új kártyák esetében, ami óriási előrelépésnek tűnik. És ez lehet, hogy így van, de az Nvidia saját tesztje, amely részletezi a teljesítménynövekedést, már nem fest le ilyen jó képet. A kép tetején látható, akár 4-szeres teljesítményre vonatkozó állítás egy kicsit hamisnak tűnik, ha megnézzük, hogy a bal oldalon lévő mai játékoknál egyik esetben sem mértek ekkora nagy teljesítménynövekedést. A legjobban a Warhammer 40 000: Darktide-nál teljesített az 4090-es kártya, de itt is csak kétszeres boost volt megfigyelhető. Lehet, hogy ez az optimalizációtól is függ, de egyelőre egyértelműnek tűnik, hogy a már kiadott játékoknál nem fogjuk látni azokat a hatalmas előnyöket.

A grafikon jobb oldalán viszont hatalmas különbségek fedezhetők fel a korábbi és a mostani generációs teljesítmények tekintetében. Az új ray tracing overdrive mellett lényegében a Cyberpunk 2077-nél megvan a 4-szeres teljesítménynövekedés, de ez is csak egy egyedi eset. Egyelőre tehát nem tudni, hogy mit is lehet pontosan várni az új szériától, de talán a jövőben olyan játékok érkeznek majd, melyeket egyértelműen ezekre a kártyákra gyártanak, így ki lehet őket használni maximálisan és tényleg lehengerlő eredményeket kapunk majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!