Nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre befuccsolt a Star Trek 4. része

Nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre befuccsolt a Star Trek 4. része

A Paramount egy az egyben törölte a 2023-as premierek közül.

A Star Trek az egyik legismertebb cím a tudományos-fantasztikus televíziózás történetében, és a filmes szakmától is számos elismerést szerzett: az összes sorozat együttvéve több mint 100 Emmy-díjjelölésből 31-szer meg is kapta azt. Nem csoda hát, hogy a mozivásznon is bemutatkozott már, azonban a 2009-es reboot, bár sokaknak elnyerte a tetszését, az utána kiadott epizódok már egyre silányabb minőséget képviseltek. Az értékelések alapján nem voltak csapnivaló alkotások, mégis a Star Trek: Mindenen túl című rész fogadtatását követően a nehéz anyagi helyzetben lévő Paramount úgy döntött, hogy félreteszik a franchise-t. J.J. Abrams sci-fi története tehát ebben a formában egyelőre nem folytatódik.

Hiába volt hivatalos a 2023. december 22-i premier dátum, nem valósul meg a projekt. A bejelentés egyébként magukat a színészeket is meglepte, hiszen az új filmre még senki nem írt alá az előző brigádból. Ez pedig nem egy elhanyagolható tényező, mivel a produkció legnagyobb sztárjai – Chris Pine vagy Zoe Saldana például – eléggé elfoglaltak mostanában és nem könnyű ilyen helyzetben egyeztetni velük. Chris Pine az év elején még egyértelműen érdeklődését fejezte ki a negyedik rész iránt, emellett szerette volna látni a forgatókönyvet is, ami a mai napig nem készült el.

Ha pedig ez még mindig nem lenne elég, akkor itt a következő rossz hír, miszerint Matt Shakman, a film rendezője még idő előtt kilépett a projektből. Shakman a népszerű WandaVízió után kapott felkérést a Paramounttól a Star Trek 4. megrendezését illetően. Hogy a döcögős munkafolyamatok vagy az általa nemrégiben bevállalt Fantasztikus Négyes reboot miatt döntött-e így azt egyelőre nem tudni, mindenesetre rendező nélkül esélytelen, hogy elkezdődjenek a tényleges forgatások a Star Trek 4 háza táján.

Ez a projektet egyébként már korábban is elcsúsztatták, mivel korábban a 2023. júniusi dátumot jelölték az első vetítési napnak. Most úgy tűnt, hogy ez a film a következő években biztosan nem jön össze.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!