Befutott az új Majmok bolygója film első képe

Befutott az új Majmok bolygója film első képe

Megvan a címe is a filmnek és azt is tudni már, hogy a Vaják Cirije is szerepelni fog benne.

Több ízben is megpróbálkoztak már összehozni egy jó Majmok bolygója filmet és legutóbb a Rupert Wyatt és Matt Reeves által dirigált trilógia egy remek lezárást kapott, ráadásul a kritikusok mellett a rajongók is kedvelték ezeket az alkotásokat. Most viszont úgy tűnik, hogy ismét előveszik ezt a történetet, hiszen kikerült az első kép egy Twitter bejegyzés kíséretében a Kingdom of the Planet of the Apes című filmből. Az első hírek szerint 2024-ben vetítik majd a mozikban, miközben már azt is tudni, hogy a produkcióhoz a Vaják fiatal sztárja, Freya Allan is csatlakozott.

A franchise jogainak tulajdonosa, a 20th Century Studios osztotta meg ezt a posztot, de ez leginkább még csak egy vázlat, amely betekintést enged abba, hogy miként kell elképzelni majd a következő epizódot. A Kingdom of the Planet of the Apes a A majmok bolygója: Háború utáni eseményeket mutatja majd be. Cézár (Andy Serkis) halála után az új majom vezér Owen Teague lesz, aki bizonyíthat majd a motion capture felvételek alkalmával. Arról egyébként nem derült kis semmi konkrétum, hogy Freya kit alakít majd a folytatásban, bár a Deadline szerint nem majom, hanem ember lesz. Íme az első kép az új részből:

A film szkriptjéért Josh Friedman felel (Világok harca, Terminátor: Sötét végzet), Rick Jaffa és Amanda Silver (A majmok bolygója: Lázadás, Mulan), valamint Patrick Aison (Préda) felel. A rendezői székbe pedig azt a Wes Ballt ültették, akit leginkább az Útvesztő filmek kapcsán ismerhetnek egyesek. A forgatás októberben kezdődik, így minden bizonnyal egyre több infót és képet kapunk majd a majmok következő kalandjáról.

Kövess Minket!