Sétapálcának is alkalmas billentyűzetet terveztek a Google japán fejlesztői

Sétapálcának is alkalmas billentyűzetet terveztek a Google japán fejlesztői

Gyakorlatilag létrehoztak egy billentyűzetből álló „zongorát”.

A Google egy olyan új billentyűzetet adott ki, amely teljes mértékben egyedi dizájnnal rendelkezik, emellett abszolút ergonomikus kialakítású. Legalábbis a cég fejlesztőinek állítása szerint. Nem egy hagyományos klaviatúráról van szó, mivel ahelyett, hogy a billentyűket egymás alá, sorokba csoportosították volna, mint ahogyan azt megszoktuk, ezen a periférián minden egyes betű egy sorba került, méghozzá balról jobbra haladva. Így hoztak létre egy 1,65 méter hosszú, pálca alakú billentyűzetet.

Nem könnyű elképzelni, ugye? Nem is kell, hiszen a Google Japán fejlesztői egy videóban mutatták be az új terméket:

Érdekes, hogy a szakemberek szerint könnyebb ezen a klaviatúrán megtalálni az ember számára a megfelelő betűt, mert állításuk szerint csak egy tengely mentén kell nézelődni a kettő helyett. Ez az új periféria nemcsak billentyűzetként, hanem egy nagyon praktikus botként is szolgálhat, amely sokféle forgatókönyv esetén lehet hasznos. Mondjuk ki akarná másra használni a billentyűzetet, mintsem egy gépre dugva írni vele? A magyarázatot követően minden világos lesz:

A GBoard pálca leírása szerint ugyanis ez a „bot” elég széles ahhoz, hogy egy macska átsétáljon rajta, de a nagy előnye mégis az ebben az esetben, hogy a macska sokkal kisebb valószínűséggel szundikál majd ezen a hosszú eszközön, mint egy hagyományos billentyűzeten. Emellett a formája miatt sokkal könnyebben tisztítható, hiszen gyakorlatilag egyetlen mozdulattal tisztává lehet varázsolni. A hosszúságát illetően akár három pólót is elbír, ha mindkét végén kitámasztják, de ha valaki elég bátor, akkor sétabotként is használhatja, ahogyan az a videóban is látható.

A turpisság a bemutatóban pedig az, hogy a Google nem árulja ezt a terméket a nagyközönség számára, szimplán csak feltöltötték a tervrajzát a Githubba, így bárki elkészítheti otthon egy 3D-s nyomtató segítségével. Végülis tényleg szinte mindenre alkalmas, kivéve egyetlen dolgot, játszani ezzel biztosan nem nagyon fog tudni senki.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Hardver - A PC-s játék új dimenziója: Így emeli új szintre a látványt és a teljesítményt a GeForce RTX 50 sorozat 2026-ban (x)

2026-ban a PC-s játékok grafikai evolúciója elérte azt a pontot, ahol a hagyományos raszterizációs eljárások és a nyers számítási kapacitás növelése már nem elegendő a valódi generációs ugráshoz. A GeForce RTX 50 sorozat a legújabb RTX technológiákkal és az AI-alapú neurális rendereléssel nem csupán magasabb képfrissítést garantál, hanem alapjaiban definiálja újra a vizuális élethűséget és a rendszer válaszkészségét.