Sikerült letaglózni a Mortal Kombat rajongókat az új játékbejelentéssel

Sikerült letaglózni a Mortal Kombat rajongókat az új játékbejelentéssel

A 30. szülinapját ünneplő széria közössége nem egészen ilyen bejelentésre várt, hiszen az Onslaught alcímre keresztelt új rész mobilokra jelenik majd meg.

A NetherRealm Studios és a Warner Bros. Games már azzal csalódást okozott, hogy igazából semmi érdemlegessel nem álltak elő a Mortal Kombat franchise 30. születésnapjára. Korábban pedig Ed Boon is bejelentette, hogy ne is várja senki például az MK 12-t, mert most a harmadik X megünneplésével vannak elfoglalva. Ezzel nem is lenne semmi probléma, viszont a héten tett bejelentés hidegzuhanyként hatott a rajongókra, miután kiderült, hogy a Mortal Kombat: Onslaught egy vadonatúj epizódként lát napvilágot iOS és Android készülékekre.

Ez a mobilos spin-off pedig minden, csak nem örömteli hír, bár egyesek biztosan kellemes órákat tölthetnek el vele otthon vagy éppen várakozás, esetleg utazás közben. A hivatalos információk szerint egyébként nem egy sima verekedős játék, hanem egy RPG elemekkel dúsított, gyűjtögetős játék lesz. Mindenki saját maga állíthatja majd össze a különböző harcosokból a csapatát, amivel aztán valós idejű csatákban vehet részt. Hozzácsapnak egy filmszerű sztori módot is a fejlesztők és Ed Boon szerint most is igyekeznek majd hűek maradni a bunyós sorozat alapjaihoz. Nagyjából talán úgy lehet majd elképzelni a játékmenetet, mint a Star Wars: Galaxy of Heroes esetében, csak itt az MK karakterek és világa kerül a fókuszba.

Nem véletlenül döntöttek a mobilos verzió mellett, hiszen a Mortal Kombat Mobile is már több, mint 150 millió letöltésnél jár, így gyanítható, hogy a mostani cím is nagy népszerűségnek örvend majd, még akkor, ha sokan csalódtak ebben a bejelentésben. A Mortal Kombat: Onslaught valamikor 2023-ban lát napvilágot.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!