MrBeast bevásárolja magát az LCS-be?

MrBeast bevásárolja magát az LCS-be?

Lássuk, hogy Mr. Beast megmentheti-e az amerikai LCS ligát.

A hétvégén véget ért a 2022-es League of Legends Worlds, ami talán évek óta a az egyik legszorosabb és legizgalmasabb döntőt hozta el nekünk. Faker neve mellé nem került még egy W, viszont Deft végre behúzhatta azt a hőn áhított strigulát, hiszen az idei világbajnokságot a DRX nyerte. 

De a döntő még tartogatott meglepetést. Sőt az egész még nem is a meccsekkel volt kapcsolatos. Ahogy az lenni szokott a szervezők mindig szeretik ismert emberekkel, streamerekkel és videósokkal megtölteni a meccsek előtti showt. Idén pedig az asztalnál találkoztunk Jimmy “MrBeast” Donaldsonnal, akinek neve vélhetően sokaknak cseng ismerősen. Ha pedig már ott volt, akkor a Dash nekiszegezte a kérdést és akármilyen hihetetlen, de kaptunk egy egyenest választ.

Így van, MrBeast tervei között ott szerepel, hogy beugorjon az LCS csapatok közé és saját gárdát rakjon össze, akikkel eljuthat olyan eseményekre, mint például a Worlds. Az persze még nem tiszta, hogy mire is számítsunk. Lehet, hogy idén, de benne van az is, hogy csak jövőre tervezi az akvizíciót. Illetve még az sem biztos, hogy valakit fel akar vásárolni vagy egy teljesen új szervezetet hív életre. Mondjuk az tuti, hogy a pénz nem lesz akadály.

Hogy MrBeast milyen hatást érhet el azt egyelőre nem tudjuk. De az biztos, hogy elkél a segítsége. A LCS csapatok már évek óta gyengélkednek és idén egyetlen csapatuk sem jutott ki a csoportkörből. Ha megnézzük a globális erősorrendet, akkor ki lehet jelenteni, hogy a világ top ligái között az amerikai nagyon lemaradt. Nincs már Lemonnation, aki a kis füzetében olyan taktikákat írt le, ami az egész világot megrengette. Bjergsen már nem viszi a hátán a Solomid csapatát. Tyler1 pedig hiába dühöng és ordít órákon keresztül, az LCS akkor is hihetetlenül leszerepelt. Idén is. 

Persze ezt a Riot is tudja és kósza pletykákat már hallottunk arról, hogy a következő szezonra olyan változásokat kapunk, ami alapjaiban rengeti majd meg az amerikai csapatokat és a játékosokat is egyaránt. Hogy ez azt jelenti-e, hogy akár szabályváltozásokat is kapunk azt még egyelőre nem tudjuk. Viszont, ha MrBeast is ott lesz a tulajdonosok között, akkor az egyszer biztos, hogy a tartalmat is fel fogják pörgetni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!