Sorozat formájában készítik el Indiana Jones következő kalandját

Sorozat formájában készítik el Indiana Jones következő kalandját

Az előkészítési fázisban tart a projekt, de azt még nem tudni hogyan kapcsolódik majd a sorozat az eddigi Indiana Jones történetekhez.

Meglepő hírről számolt be a Variety, miután lehozták, hogy a Disney+ Indiana Jones sorozatot szeretne készíteni. A filmes széria ötödik része eközben 2023. júniusában mutatkozik be a mozikban, és úgy tűnik Harrison Ford utoljára indul nagyszabású kincsvadászatra, ennek apropóján pedig még azért maga is megosztotta, hogy nagyon ütős lesz a számára utolsó felvonás.

A The Mouse House és a Lucasfilm egy korábbi találkozón hozták fel a sorozat ötletét. A belsős források szerint viszont még mindig írót keresnek a projekthez, így a cselekményről egyelőre semmiféle információ nem áll rendelkezésre. Tekintettel erre, nem ismert tehát, hogy a sorozat a filmfranchise előzményeként vagy spinoffjaként szolgálna-e vagy a közelgő ötödik Indiana Jones-filmhez kapcsolódna, hasonlóan ahhoz, ahogy a Disney a Disney+-on megjelent Marvel-műsorait kapcsolta az MCU-hoz.

Ha ez a sorozat megvalósul, akkor sem ez lenne az első Indiana Jonesról szóló tévéműsor, amely adásba kerül. A The Young Indiana Jones Chronicles két évadot élt meg az ABC csatornán 1992 és 1993 között. Ford egyébként szerepelt egy epizódban, de a show elsősorban a karakter korai éveire összpontosított. Indiana Jones minden idők egyik legikonikusabb popkultúra-figurája lett az évtizedek során. Ford eddig mind a négy kasszasikerben nagyszerűen játszotta el – „Raiders of the Lost Ark”, „Temple of Doom”, „The Last Crusade” és a „Kingdom of the Crystal Skull” – a franchise főszereplőjét, aminek köszönhetően ő is világhírnévre tett szert. George Lucas és Philip Kaufman alkotta meg karaktert, miközben Steven Spielbergnek adatott meg a kvadrológia megrendezése. Az ötödik film rendezői székéban azonban már James Mangold ült. A négy film összesen közel 1,3 milliárd dollár bevételt hozott világszerte eddig, így nem csoda, ha többféle módon is folytatni szeretnék a kalandokat. 

A Lucasfilm képviselői egyelőre nem kívánták kommentálni a dolgot.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!