LEC: Flakked, Upset és UNF0RGIVEN nélkül indulhat el a 2023-as szezon

LEC: Flakked, Upset és UNF0RGIVEN nélkül indulhat el a 2023-as szezon

Te szívesen látnád őket a kedvenc csapatodban?

Óriási a káosz az LEC-ben. Minden ötös változik, teljes csapatok újulnak meg, sokak álma, még ha csak átmenetileg is, de véget ér, mert nem jut számukra hely a legrangosabb európai bajnokságban. Összesen 29 játékos távozik a csapatától jelen állás szerint, ez a szám természetesen még tovább nőhet. A lövészek közül hatan váltanak, valamint Jackspektra az, aki maradhat a csapatánál, de tavaly nem volt az LEC mezőnyének tagja, hiszen csapata, a Team Heretics nyáron jelentette be, hogy megvette a Misfits indulási jogát. Ebbe a mozgolódásba három ADC hoppon maradt, ráadásul a nevesebbek közül.

Ugyanis a G2-tól Flakked, a Fnatictól Upset, a MAD Lionstől pedig UNF0RGIVEN távozik. Érdekesség, hogy mindhárman ott voltak csapataikkal a vb-n, most pedig úgy tűnik, nem lesznek LEC-játékosok 2023-ban. Upset 2020 óta szolgálta a Fnaticot, az idei nyári szezon során pedig 5,74-es KDA-t és átlagosan 9,7 CS/percet ért el. Azonban a Rekkles-lehetőség túl csábító volt a Fnatic számára. A német lövész bejelentette, hogy csapatot keres, most pedig beleveti magát a rangsorolt meccsekbe, hogy a legjobb formában térjen vissza.

Flakked újonc volt idén, őt Hans sama válthatja a G2 alsó ösvényén. Ő is bejelentette Twitter-oldalán, hogy nem jut számára hely az LEC-ben jövőre.

UNF0RGIVEN nem tett közzé posztot, de talán az ő teljesítménye volt a leggyengébb a három játékos közül, így valószínűtlen, hogy otthont találjon magának, főleg, hogy a helyek már nagyon telítettek.

Szerinted hol látjuk őket jövőre? Az ERL-ben? Az LCS-ben? Esetleg más régióban?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted igazságtalan, hogy nem talál magának LEC-csapatot Flakked, Upset és UNF0RGIVEN?

  • 73 %
  • 18 %
  • 9 %
Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések