Oscar-díjra jelölt rendezőtől jön az élőszereplős Kimi no Na wa adaptáció

Oscar-díjra jelölt rendezőtől jön az élőszereplős Kimi no Na wa adaptáció

A Raya és az utolsó sárkányt is jegyző Carlos López Estrada nem csak dirigálja majd a projektet, de a forgatókönyvért is ő felel. 

A Japán animációs zsáner egyik legtehetségesebb szakemberének számító Makoto Shinkait sokan korunk Hajai Mijazakijaként emlegetik, mivel olyan zseniális alkotások fűződnek a nevéhez, mint az 5 centimeters per Second, a Weathering with You, vagy Your Name, azaz a Kimi no Na wa. Az utóbbi mű nem csak a világhírnevet hozta meg az író/rendezőnek, de kasszát is robbantott és a szigetország ötödik legtöbb bevételét hozó filmje lett, továbbá minden idők legnagyobb bevételt termelő anime-filmje lett világviszonylatban nézve. Ha még nem találkoztatok ezzel a csodálatos történettel, kedvcsinálót az alábbi videóban találtok. 

A szenzációs siker természetesen felkeltette a Hollywoodi álomgyár érdeklődését is és 2021-ben a Paramount Pictures bejelentette, hogy élőszereplős átiratot készítenek a Your Name-ből, A hivatalos közlemény szerint a produkciót J.J. Abrams cége, a Bad Robot viszi a Tohoval karöltve, a Variety nemrég megjelent riportja alapján pedig a rendezői székbe Carlos López Estrada ül, aki nem csak bábáskodik majd a film felett, de a szövegkönyvet is ő jegyzi. Az Oscar-díjra jelölt szakember neve némi garanciát biztosít a méltó adaptációhoz, mivel korábban olyan kasszasikereken dolgozott, mint a Raya és az utolsó sárkány vagy az Encanto

A film koncepciója egyébként pofon egyszerű, adott két fiatal, akiknek élete valamilyen különös ok folytán összefonódik és egyszer csak elkezdenek ideiglenesen testet cserélni. Mindez persze csak az alapkonfliktust adja és Mitsuha, illetve Taki idővel nem csak megkedveli egymást, de szépen lassan közel kerülnek egymáshoz és minden idők talán legszebb szerelmi története bontakozik ki. Ha valaha megkérdezik tőlem, milyen animációs alkotásokat ajánlanék kezdőknek, a Kimi no Na wa mindig az első három helyen szerepel, szóval ha nem találkoztatok még a filmmel, minél hamarabb pótoljátok be, mert egy meghatározó és csodálatos élményben lesz részetek, ami örökre megváltoztathatja a szerelemről és a sorsról alkotott képetek. 

Ti szoktatok egyébként anime-filmeket nézni? 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!