LoL: Kiderülhetett, hogy hol rendezik a 2023-as MSI-t

LoL: Kiderülhetett, hogy hol rendezik a 2023-as MSI-t

Ha tényleg ebben a városban csapnak össze a bajnokok, akkor nem kell messzire utaznia a magyar nézőknek.

Az idei évben kifejezetten szerencsétlenül alakult a magyar nézők számára a League of Legends nemzetközi tornáinak helyszínválasztása, ugyanis a Mid-Season Invitationalt Dél-Koreában, a Worldsöt Mexikóban és az Egyesült Államokban rendezte meg a Riot Games. Előbbit a hajnali óráktól követhettétek élőben az esport2tv Twitch csatornán, utóbbi meccsnapjainak kezdése késő estére esett. A kiszivárgott információk alapján 2023 első félévének egyetlen igazi nagy világversenye visszatér Európába, azon belül is Londonba. A szervezők egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták ezt a hírt, így mindenképpen kezeljétek a helyén ezt a szivárogtatást.

Először látogatna az MSI az Egyesült Királyságba

2015-ben a LoL-világbajnokság negyeddöntőin izgulhattatok a közel 10 millió lakosú fővárosban, azonban sem előtte, sem utána nem rendeztek ott MSI-t és Worldsöt. Az e-sportos infrastruktúra ennek ellenére nem vonult pihenőre ebben a közel hét éves periódusban, ugyanis többek között az RLCS 2022 Spring Championship legjobb csapatainak ütközetét vetítették a Copper Box Arenában. Az Esports News UK értesülései szerint a Wembley Arena adhat otthon annak a rendezvénynek, amelyen a tavaszi szezonok bajnoki csapnak össze. Idén a Royal Never Give Up diadalmaskodott egy elképesztően izgalmas szériában a T1 felett, a harmadik-negyedik helyezésen a G2 Esports és az Evil Geniuses osztozott. 

Azt még pontosan nem tudni, hogy milyen irányba fejlődik tovább a Mid-Season Invitational formátuma, de biztosra vehető, hogy nem az idei rendszerben esnek egymásnak majd a világ legjobb idézői.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te elutazol az MSI-ra, ha tényleg Londonban rendezik?