Jeremy Renner maga jelentkezett be a kórházból

Jeremy Renner maga jelentkezett be a kórházból

Elképesztően indult az év a színész számára, de szerencsére minden jól alakult.

Szomorúra sikeredett a múlt esztendő vége Pelé halálával, aztán derült égből villámcsapásként jött, hogy Ken Block is életét vesztette, majd Jeremy Renner balesete borzolta tovább a kedélyeket. Szerencsére azonban egy segítőkész és hozzáértő szomszéd a segítségére sietett, így nem történt újabb tragédia. Rennert kórházba szállították, megműtötték és bár az intenzíven kezelik tovább, kiderült, hogy a körülményekhez képest már jobban van.

A balesetet egyébként kivizsgálták és mostanra a Washoe megyei sheriffhivatala kiadott egy hivatalos közleményt is az esetről:

„A nyomozásunk alapján megállapítottuk, hogy Mr. Renner egyik saját járműve, melyet egy családtagja vezetett, elakadt a hóban nem messze az otthonuktól. Mr. Renner ezért a PistenBullyként vagy Sno-Catként is ismert, extrém nagy, kb. 7 tonnás hóeltakarítóját vetette be annak érdekében, hogy kimozdítsa az elakadt járművet. Miután sikeresen kivontatta azt, Mr. Renner kiszállt a PistenBullyjából, hogy beszéljen a családtagjával.

Ekkor vette észre, hogy a PistenBully elkezdett magától gurulni. Annak érdekében, hogy megállítsa a hókotrót, Mr. Renner megpróbált felkapaszkodni a vezetőfülkébe. A nyomozásunk alapján megállapítottuk, hogy ekkor történt meg az, hogy Mr. Renneren áthajtott a PistenBully. Egy szemtanú beszámolt arról, hogy látta Mr. Rennert beszállni a PistenBullyjába, de aztán eltűnt a szeme elől, mígnem a PistenBully megakadt egy hókupacban a kocsibehajtója előtt.”

Egyébként elvetették a szándékosságot és egyszerű balesetként zárták le az ügyet. Mindenesetre eddig vajmi keveset lehetett tudni Renner valós állapotáról, és bár annyit azért közöltek vele kapcsolatban, hogy túl van az életveszélyen, mégsem nyugodhattak meg teljesen a rajongók. Egészen mostanáig, hiszen maga a színész jelentkezett be a kórházból. Kirakott egy insta posztot, melyben érthető módon nem volt bőbeszédű, de legalább most már tudni lehet, hogy elindult a felépülés útján.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jeremy Renner (@jeremyrenner) által megosztott bejegyzés

"Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat! Eléggé ramaty állapotban vagyok ahhoz, hogy gépeljek, de mindenkinek sok szeretetet küldök."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!