Így fest az egyik fő karakter a Borderlands első forgatási képein

Így fest az egyik fő karakter a Borderlands első forgatási képein

Cate Blanchett Lilithet játssza majd a mozifilmben.

Manapság már nincsenek szinte olyan forgatások, amelyekről idő előtt ne kerülne ki valamilyen anyag. Számunkra ez csak jó, hiszen bepillantást nyerhetünk a munkálatokba, illetve képet kapunk mire is számíthatunk. Most a Borderlands film kapcsán került fel a netre két fotó, amin éppen jelmezben sétáló Cate Blanchettet kapták lencsegére. A színésznő Lilith bőrébe bújik a produkció kedvéért, és alighanem már a teljes szerelésében lehet őt látni. Lilith, aki a Dionysus bolygóról származó Szirén, az egyik legfontosabb karaktere a Borderlands franchisenak. A képeken megpillantható, hogy Blanchett megkapta Lilith jellegzetes vörös frizuráját, mellé pedig talpig fekete cyberpunk ruhába bújtatták, bár azért ez a megoldás sokkal kevésbé színes, mint amit amire a játékokból emlékezhetünk.

Nem volt egyszerű menet egyébként eljutnia idáig a stábnak, hiszen a Borderlands nagyvászonra szánt változatát már 2015-ben bejelentették, de aztán hiába kapott rendezőt a projekt Eli Roth személyében, kompletten újra kellett forgatni a filmet, mivel időközben Tim Miller (Deadpool) foglalta el a rendezői széket. Emellett arról is szó volt, hogy már 2022-ben megjelenik az alkotás, de erre végül esély sem volt és bár ezek a fotók bíztatók, továbbra sem tudni pontos premier dátumot. Randy Pitchford arról is beszámolt, hogy ez lesz a nyitánya a Borderlands Cinematic Universenek, ezért a karakterek hűek maradnak a játékokhoz, de a bemutatott történetek eltérhetnek.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések