Heti akciós skinek: Olcsó retro hőskinézeteket húzhattok be kedvezményesen!

Most se hagyd ki a lehetőséget, ha valamelyik skin felkeltette az érdeklődésedet!

Mint minden kedden, szokás szerint megérkeztek a League of Legendsben a heti akciók, amik most is öt hőst és 15 akciós hőskinézetet foglalnak magukba. Lássuk is gyorsan, hogy ezen a héten milyen skinekre csaphatunk le jóval kedvezőbb áron ezen a héten!

A legtöbb alkalommal 27 és 60% közötti akciókat kínál a Riot, a hőskinézetek pedig 300-975 RP közötti árcédulát kapnak. Időnként kapunk még ennél is olcsóbb skint, illetve néha előfordul, hogy egy-egy nagyobb skin átlépi az 1000 Riot Pointot. Most azonban nem ez a helyzet, 975 RP-nél semmi sem drágább, viszont van 4 olyan hőskinézet is, aminek árcédulája még a 350 RP-t sem éri el. Mivel rengeteg Lux-skin van – amiről a LoL-közösség előszeretettel mémel is – viszonylag gyakran előfordul, hogy egy olcsó hőskinézetét meg tudjuk szerezni. Most épp a Kommandós Luxot, mindössze 286 RP-ért.

Először azonban érkezzen az az öt karakter, amelyet jelentős kedvezménnyel vehettek meg RP-ből. Mivel a hősöket kék esszenciából is megszerezhetitek, ezért csak akkor érdemes valódi pénzt áldozni rájuk, ha gyorsan szeretnétek gyarapítani a gyűjteményt.

  • Pyke: 438 RP (-55%)
  • Draven: 440 RP (-50%)
  • Graves: 396 RP (-55%)
  • Miss Fortune: 356 RP (-55%)
  • Urgot: 316RP (-60%)

Most nincs se Kávéházi cukiságok, se PsyOps, amivel sűrűbben találkozhatunk, de ezúttal is nagyon látványos skinekhez juthatunk hozzá akciósan. A kínálat alsó polca egészen nagy, és ugyan van néhány drágább skin, úgy vélem egészen kedvező ez a hét. Szerezhetsz kedvezményes kinézetet Rengarra, Yone-ra vagy Miss Fortune-re is. Ennek ellenére nem egyszerű a választás, mert augusztus 19 óta jóval drágább lett az RP, mint korábban. Azonban szép skinek kerülhetnek a birtokodba, így amennyiben fájt a fogad valamelyikre, most azért olcsóbban megveheted, így érdemes elgondolkodni a lehetőségen.

AZ ALÁBBI GALÉRIÁBAN MIND A 15 HETI AKCIÓS LOL HŐSKINÉZETET MEGTALÁLJÁTOK PONTOS ÁRRAL ÉS A KEDVEZMÉNY MÉRTÉKÉVEL!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!