Hiába savazzák szét, elkészül a Velma második szezonja

Hiába savazzák szét, elkészül a Velma második szezonja

Pedig az első évad 10 epizódja gyakorlatilag szégyent hozott a Scooby Doo franchisera.

Rég hordott a hátán a Föld annyira gáz sorozatot, mint a Velma. Mindezt sikerült úgy összehozni, hogy az alapok adottak voltak a Scooby Doo-s múlt miatt. Számos film, videójáték és televíziós műsor után elképesztően furcsa látni, hogy egy ilyen gyenge ötlettel ált elő Charlie Grandy (amerikai stand-up komikus, televíziós író és producer), aki az HBO Max megbízásából vágott neki a szériának.

A sztori középpontjába a csapat lángelméje, Velma került, és bár műfaját tekintve egy rejtélyes horror-vígjátékról van szó, több dolog miatt is az egyik legrosszabbra értékelt sorozat vált a Velmából. A január 12-én debütált alkotásra csak úgy záporoztak a negatív kommentek és értékelések. Jelenleg IMDB-n 1.4, Metacriticen 0.6 ponton, míg Rotten Tomatoes-on 7%-on áll a nézői szavazatokat követően. A legmegosztóbb az egészben az, hogy Bozont például nem az eredeti nevén szerepel a történetben, hanem Norvillenek hívják, és Scooby nincs is mellette a kalandok során. Velma pedig egy queer ikonként – aki a lányokat szereti – lett beállítva és bármennyire is összetett maga a karakter, ha gyakorlatilag ez minden mást a háttérbe szorít.

Ennek ellenére hiába a töméntelen mennyiségű negatív visszajelzés és az egyre csökkenő nézettség, mégis elkészíti a stúdió a Velma második szezonját. Arról egyelőre nincs információ, hogy a munkálatok hol tartanak a folytatást illetően, de jelen állás szerint nem szándékoznak lemondani a második évadról az HBO Maxnál.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!