Tényleg elkészítik a Hogyan neveld a sárkányodat élőszereplős mozifilmet

Tényleg elkészítik a Hogyan neveld a sárkányodat élőszereplős mozifilmet

Ismerős rendező kapta meg a filmet, hiszen neki köszönhetjük az animációs trilógiát is, az egyetlen gond azonban az lehet, hogy ez lesz a mester első élőszereplős produkciója.

Hollywood lassan mindenben meglátja a lehetőséget, az már más kérdés, hogy ténylegesen képesek-e sikerre vinni egy-egy produkciójukat. Most pedig megint lehet egy kicsit félni, hogy mellé nyúlnak, mert egy újabb közkedvelt franchisera vetették ki a hálót, hiszen hivatalosan is bejelentették, elkészül a Hogyan neveld a sárkányodat animációs trilógia után a történet élőszereplős változata is.

Az első epizód sztorija szerint a Hibbant-szigeten élő vikingek életét sárkányok veszélyeztetik és véget nem érő harcot folytatnak ellenük otthonuk védelmében. A főszereplő egy kétbalkezes hős, Hablaty (az eredetiben: Hiccup, vagyis „Csuklás” a neve), aki a falu vezérének, Pléhpofának a fia, viszont mivel nem kapott kiképzést, ezért nem harcolhat, de még így is csak hátráltatja a többieket és több kárt okoz, mint hasznot. Naná, hogy mégis feltalál egy gépezetet, amivel titokban le tudja lőni a legádázabb sárkányt. Ez a vikingek történetében még senkinek sem sikerült. Ám a vikingek természetesen nem hisznek neki, mert ki hinné el, hogy egy ilyen kétbalkezes fiú képes leszedni azt a sárkányt, amit 300 év alatt senkinek sem sikerült.

Ebből kifolyólag a Universal Pictures úgy látta jónak, hogy itt az idő elkészíteni a Hogyan neveld a sárkányodat című élőszereplős változatát, amelyhez ismét felkérték Dean DeBloist, akinek az animációs trilógiát is köszönhetjük. Ráadásul alaposan be is vonják a munkálatokba, mivel ő lesz új projekt rendezője, írója és producere is. Ez lesz egyébként DeBlois első élőszereplős alkotása, hiszen eddig csak animációs filmeken dolgozott. Segítségére lesz a munkálatokban a veterán film- és színházproducer, Marc Platt, aki legutóbb például a Babylonon dolgozott.

Alighanem az egyik legnagyobb kihívást az jelenti majd, hogy megtalálják az egyensúlyt a sárkányok megjelenítése kapcsán, hiszen az eredeti animációs filmben egyaránt akadtak veszélyes és gonosz, ugyanakkor kedves és barátságos egyedek is köztük. Mindezen túl nem árt, ha némileg valóságossá is varázsolják őket a filmben.

A Universal 2025. március 14-re tűzte ki a premiert és egyes források szerint már a szereplőválogatás is elkezdődött.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!