Egy új poszter kíséretében jelentették be, hogy csúszik a The Marvels premiere

Egy új poszter kíséretében jelentették be, hogy csúszik a The Marvels premiere

A rajongóknak egy kicsit tovább kell még várniuk az MCU 33. filmjére.

A Marvels Studios kiadott egy plakátot, amelyen Brie Larson (Marvel kapitány) mellett feltűnik Teyonah Parris (Monica Rambeau) és Iman Vellani (Ms. Marvel) is, viszont a kedveskedésnek ára van, hiszen egyúttal bejelentették a film eltolását is. Nia DaCosta rendező alkotását eredetileg idén július 28-ától vetítették volna a mozikban, azonban az új dátum szerint csak november 10-étől lesz látható.

Kisebb átrendeződést indított el a Disney-nél ez a dátumváltás, hiszen így a Justin Simien által rendezett Haunted Mansion című film bemutatója a korábban bejelentett augusztus 11-hez képest átkerült júliusra.

Az EW-nek adott keddi interjúban a Marvel Studios vezetője, Kevin Feige egyébként több ízben is méltatta a filmet, és egy röpke összehasonlítást követően úgy érzi, hogy a folytatás egyes pillanatai az első Bosszúállók jeleneteit idézi. Bár valljuk be, Feige mostanában mindegyik Marvel filmről csak csupa jót nyilatkozik, ami nem meglepő a pozícióját tekintve, de ezt érdemes azért a helyén kezelni.

„Van valami rendkívül lenyűgöző abban, hogy Monicát (Teyonah Parris), Kamalát (Iman Vellani) és Carolt (Brie Larson) együtt látjuk egy csapatban. Számomra ez az első Bosszúállók filmre hasonlít, amikor is egy jelenetben láttuk mind a hat szuperhőst. Libabőrös leszek tőle.”

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!