Elkészülhet a női Starsky és Hutch sorozat!

Elkészülhet a női Starsky és Hutch sorozat!

Már csak ez hiányzott a rajongóknak.

Ha esetleg a mai napon azon gondolkoztál, hogy mi hiányzott az életedből, akkor most ezt elég röviden megválaszoljuk neked: az 1975. 1979. között sugárzott, amerikai televíziós krimisorozat, a Starsky és Hutch női verziója.

Az eredeti történet egy dél-kaliforniai rendőr párosról szól. Egyikük a brooklyni David Starsky, míg a másik a Minnesota államból származó Kenneth "Ken" Hutchinson. Elsődleges feladatuk, hogy rendet tegyenek a fiktív Bay City nevű városban, és alapvetően részről-részre betekintést kaphatunk a nyomozásaikba. A párbeszédeik és a vitáik adják az igazi sava-borsát a sorozatnak, miközben mindketten nagyszerűen végzik a munkájukat, illetve időnként azért a szebbik nemmel is próbálnak közelebbi kapcsolatba kerülni. Alapvetően epizódonként más-más bűnügyeket oldanak meg, de vannak több részes történetek is.

Nos, ezt tessék elképzelni, csak éppen két női főszereplővel. Mint kiderült ugyanis, a The Hollywood Reporter értesülései szerint a Fox nagyon szeretné, ha elkészülné ez a koncepció, ennek érdekében pedig már fel is kérték Sam Sklavert (Prodigal Son) és Elizaberth Petersont (Jenny Is a Weapon) a forgatókönyv megírására. Egyelőre még azért nem kapott zöld utat a projekt, mert az új rendszer értelmében a stúdiónál először egy forgatókönyvet kell bemutatni a vezetőségnek, mielőtt rábólintanának a dologra. A szkript alapján annyit lehet tudni, hogy két régi jóbarát kerül a középpontba, akik szentül meg vannak győződve róla, hogy menő arcok, így a humor is fontos eleme lesz a sorozatnak. A bűnözök kézre kerítése mellett pedig elsődleges céljuk az lesz, hogy kiderítsék ki dugta börtönbe az édesapáikat.

A hírportál egyébként úgy értesült, hogy a sztorit áthelyeznék a modern érába, így nem ismét egy hetvenesévekbeli sorozattal gazdagodnánk, illetve a helyszín is átköltözne a szintén kitalált Desert Citybe. Ha pedig ez még nem lenne elég izgalmas, akkor megosztjuk azt is, hogy már előálltak a két főszereplő nevével is: Sasha Starsky és Nicole Hutchinson. Arról viszont még nincs információ, hogy kik játszhatják majd el a két nyomozót.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!