Bemutatták a teljesen új Pokémon anime új főszereplőit, Ashtől pedig elköszöntek

Bemutatták a teljesen új Pokémon anime új főszereplőit, Ashtől pedig elköszöntek

Úgy tűnik az ikonikus kis sárga elektromos jószág marad, de egy teljesen új csapat vág neki a következő kalandoknak.

Nagyjából két hónappal ezelőtt röppent fel a hír, hogy 25 év után itt az idő elengedni Ash Ketchumot és lezárni a történetét. Ez a bejelentés amellett, hogy sokak tetszését elnyerte, néhányaknak nem lopta be magát a szívébe, de a like-dislike (92 ezer – 4,4 ezer) arányból azért jól látható, hogy nagy sikert aratott.

Az új animének a főhősei a Pokémon Scarlet és Violetből már ismerősek lehetnek: leginkább Sprigatio, Fuecoco és Quaxkly lesz majd a középpontban és az ő kalandozásaikat izgulhatjuk végig, persze edzőik, Liko és Roy sem hiányozhatnak majd.

Ma pedig közzétett a brit Pokémon oldaltól egy Twitter bejegyzést, amelyben lerántotta a leplet a két további fő karakterről: Pikachu kapitányról és edzőjéről, Friede-ről.

Pikachu sapkája és Friede repülős szemüvegéről már az is eszébe jutott sokaknak, hogy lesz egy repülőjük az új szériában és a hosszabb utazások alkalmával használják majd. Arról is megy a találgatás, hogy vajon Ashtől ténylegesen elbúcsúztak-e vagy az új sorozatban egy szép napon majd újra feltűnik, mint „vendégszereplő”. Hétfőn jön a nemzetközi Pokémon nap, ezért reménykedjünk benne, hogy akkor még több információval gazdagodunk majd az új projekttel kapcsolatban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!