A 2023-as Oscar-gála legnagyobb nyertesei és vesztesei

A 2023-as Oscar-gála legnagyobb nyertesei és vesztesei

Gratulálunk mindenkinek és egyúttal részvétünket is kifejezzük a gála után kesergőknek.

Amekkora lángja volt a 2023-as Oscar-gálának, olyan gyorsan le is csengett és, mint minden nagy díjátadó ünnepségen, ezen az estén is voltak megérdemelt győztesek és szerencsétlen vesztesek.

Kezdjük ott, hogy már az eseményt megelőző napokban és hetekben is gyakorlatilag borítékolható volt, hogy a Minden, mindenhol, mindenkor nagyot szól majd a gálán. Már csak azért is, mert 11 jelöléssel büszkélkedhetett a ceremónia előtt, pedig azért voltak erős kihívói, főleg például a legjobb film kategóriában: Nyugaton a helyzet változatlan, Elvis, A sziget szellemei, Avatar: A víz útja vagy a Tár. Végül mégis az eredeti forgatókönyv alapján készült alkotás tarolta le az estét, így nem is kezdhetnénk mással a felsorolásunkat, mint a legnagyobb nyertessel.

Az est nyertese: Minden, mindenhol, mindenkor

Várható volt, hogy nem marad szobrocska nélkül, de talán arra már alig számított valaki, hogy a Minden, mindenhol, mindenkor lesz az est legnagyobb győztese. Pedig az A24 berkein belül készült film mégis maga mögé utasított mindenkit, nem is akármilyen teljesítménnyel. Ez a produkció volt ugyanis az idei Oscar-díjkiosztó vitathatatlan győztese, és ennek apropóján hét díjat zsebelt be, köztük a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb színésznő és a legjobb férfi mellékszereplő díját is a magáénak tudhatja. Nem rossz ez egy olyan filmtől, amely majdnem egy éve debütált, és amelynek elkészítése mindössze 15 millió dollárba került. Ha esetleg lemaradtál volna róla a mozikban, és ez az eredmény felcsigázott, akkor a Prime Videón megtekintheted a művet.

Az est vesztese: A sziget szellemei

Az Oscar-gálán mindig van egy nagy vesztes, ez amolyan törvényszerűség, és ez a nem éppen kívánt szerep most a A sziget szellemeinek (The Banshees of Inisherin) jutott. Elképesztő, hiszen akárcsak az Elvis esetében, ez a produkció is kilenc jelölést kapott, de a Martin McDonagh rendezte sötét komédia egyetlen díjat sem vihetett haza. Már csak azért is lehet ez hatalmas csalódás a projekt kapcsán, mert a legfontosabb díjak esetében is versenyben volt a győzelemért, köztük a legjobb filmnek járó díjra.

Ettől függetlenül azért érdemes megnézni. Ha kíváncsi vagy, mi ez a nagy felhajtás (annak ellenére, hogy nem nyert Oscar-díjat) a filmmel kapcsolatban, akkor a Disney+ kínálatában megtalálod a választ.

Az est nyertese és vesztese: Netflix

A 2023-as BAFTA-díjkiosztó előtt már többen pedzegették, hogy a Netflixnek el kéne kezdenie végre az egyre gyakoribb jelöléseit tényleges győzelmekké váltani. Ugyanez igaz a világ egyik legnagyobb és legismertebb streamingszolgáltatójára az Oscar-gálán nyújtott teljesítménye fényében: a Netflix itt is rendszeresen küzd azzal, hogy a jelöléseket díjakra váltsa.

Idén azonban úgy tűnik végre fordult a kocka. A streaming-óriás ugyanis hat Oscar-díjat zsebelt be az idei eseményen, és ezt első sorban a Nyugaton a helyzet változatlannak (legjobb operatőri munka és a legjobb nemzetközi film) és a Guillermo del Toro féle Pinokkiónak köszönheti (legjobb animációs film).

Mivel egyetlen más streamingszolgáltató sem tudta megközelíteni ezt a teljesítmény, így a Netflix tulajdonképpen a streamingszolgáltatók koronázatlan királya (legalábbis a díjak szempontjából) a következő 12 hónapot illetően.

A legjobb filmért járó szobrot viszont megint nem sikerült megnyerni. Tavaly az Apple TV Plus filmjével szemben, a CODA-val szemben maradt alul a Netflix, idén pedig a Minden, mindenhol, mindenkor győzte le a világháborús filmjüket. Hatodik esztendeje zsinórban képtelen összehozni ebben a kategóriában a győzelmet a Netflix.

Az est nyertese: visszatérő király és királynő

Brendan Fraser (A bálna) és Ke Huy Quan (Minden, mindenhol, mindenkor) a legjobb színész és a legjobb férfi mellékszereplő, miközben a legjobb színésznő és a legjobb női mellékszereplő kategóriában Michelle Yeoh és Jamie Lee Curtis (mindkettő Minden, mindenhol, mindenkorért kapta) diadalmaskodott a gálán.

A győzelmeik azért olyan szívmelengetőek, mert a fenti kvartettből mindenki karrierje furcsán alakult és volt olyan időszak, amikor bizony eltűntek vagy kiestek a filmipar kegyeiből. Fraser és Quan hosszú évekre eltűnt, Curtis pedig csak vegetált, amíg a 2018-as Halloween újra be nem indította a karrierjét. Ami Yeoh-t illeti, többször is nehéz helyzetbe került, mert nekiment a szereposztásért felelős igazgatóknak, amiért kora miatt nem válogatták be. A filmjeikben nyújtott kiemelkedő alakításaik alapján pedig több mint megérdemelték a régóta esedékes győzelmet.

Az est vesztesei: Minden más jelölt a legjobb női mellékszereplő kategóriában...

Szerintem Jamie Lee Curtis a világ egyik legtermékenyebb és legtehetségesebb színésznője, szóval megérdemelte a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat.

Ennek ellenére nehéz nem együtt érezni a kategória másik négy jelöltjével. Jamie mellett a legnagyobb esélyes Kerry Condon (A sziget szellemei) és a Fekete Párduc 2-ben feltűnő Angela Basset. Stephanie Hsu és Hong Chau, akik Minden, mindenhol, mindenkorban és A bálnában kaptak mellékszerepeket. Az ázsiai színésznők lélegzetelállítóan zseniális alakításokat nyújtottak filmjeikben, és egy másik napon valószínűleg bármelyikük elrabolhatta volna a díjat, de most Jamie ellen esélyük sem volt.

Az est nyertese: a mozis élmény

A Covid-19 világjárvány óta sokat írtak a mozik látogatásának változásairól. A nagy kérdés pedig az volt, hogy vajon a filmipar valaha is talpra állhat ezek után? A streamingszolgáltatások egyre népszerűbbé válnak, ezért tényleg azt lehet látni kívülről, hogy egyre nagyobb bajba kerülhetnek a mozik.

Ha a 2023-as Oscar-díjkiosztóról van szó, akkor a mozilátogatási élmény megszűnéséről szóló pletykák erősen eltúlzottak. Az idei 24 nyertes közül ugyanis 15 olyan film nyert, amelyek eredetileg a mozikban debütáltak. Ez azt jelenti, hogy a 2023-as Oscar-díjasok 67%-a mozikban jelent meg, mielőtt a streaming-szolgáltatások kínálatában is megtalálhatóak lettek volna. Egy olyan korszakban, amikor egyes iparági elemzők úgy vélik, hogy a streaming gyakorlatilag háttérbe szorítja a moziba járás élményét, az idei Oscar-díjak bebizonyították, hogy ez nem így van.

Az est vesztesei: 2022 legnagyobb bevételt hozó filmjei

Ha a 2023-as Oscar-gála egy dolgot bizonyított, akkor az az, hogy a 2022-es év legjobb filmjei közül néhány - különösen azok, amelyek világszerte több, mint 1 milliárd dolláros bevételt hoztak - nem tudták megismételni sikerüket a világ legrangosabb filmes díjátadó ünnepségén.

Az Avatar: A víz útja és a Top Gun: Maverick világszerte 2,293 milliárd, illetve 1,483 milliárd dollárt hozott a konyhára eddig, ezzel bebetonozva őket az elmúlt 12 hónap két legnagyobb pénztermelő filmjeként. Az idei Oscar-díjátadón azonban a duó csak egy-egy díjat kapott - az Avatar 2 nem meglepő módon a legjobb vizuális effektek díját, míg a Top Gun 2 a legjobb hang kategóriában győzött.

Sőt, ezen túlmenően a 2022-es év 10 legnagyobb bevételt hozó filmje közül a Marvel üdvöskéje, a Fekete Párduc 2 volt az egyetlen olyan film, amely még díjat nyert. A Csizmás kandúr: Az utolsó kívánság a legjobb animációs film kategóriában kapott jelölést, de alulmaradt Guillermo del Toro Pinokkiójával szemben.

Röviden tehát: lehet, hogy egy film kasszasiker, de ez nem feltétlenül jelent Oscar-díjat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!