Ha rövid a kardod, told meg egy lépéssel! – D&D: Betyárbecsület kritika

Premier előtt nézhettük meg az új Dungeons & Dragons filmet és ezt nektek is látnotok kell majd.

Tagadhatatlan, hogy a szerepjátékok, azon belül a Dungeons & Dragons világa egy fontos eleme a pop-kultúrának. Generációk nőttek már fel, akik a karakterlapjaik mögül lövöldözték a tűzgolyókat, lóbálták a kétkezes pallosaikat és halomra támasztották fel az élőhalottakat. Sokunknak megvan a maga sztorija, a fullosan feltápolt karakterekről, a legviccesebb légvár építésekről és persze 6-8 órás kalandokról. A most megjelent D&D: Betyárbecsület pedig pont ezeket az érzelmeket hozza felszínre.

Alapvetően úgy ültem be erre a filmre, hogy nem voltak magasak az elvárásaim. Lehet, hogy a kollégák lehurrognak, de én szerettem a 2000-es filmet, ami szintén ebben az univerzumban játszódott. Persze abban bőven benne volt, az akkori feltétlen rajongásom a szerepjátékok iránt. Pont ezért vártam, hogy ez az alkotás egy kicsit odabiccent majd az elődnek, de ez sajnos elmaradt. A kikacsintások azért nem maradtak el. Folyamatosan pörögtek az utalások, amik a D&D szabályok földhözragadtságát és határait figurázták ki. Erre a legjobb példa a temetős jelenet, amikor a kaland varázslója halál komolyan elmondja, hogy tudnak beszélni a holtakkal, de csak öt kérdést lehet feltenni nekik, egyetlen eggyel se többet. Erre pedig jön a teljesen logikus kérdés, hogy miért pont ötöt? Amire a válasz egy tökéletes “Tuggya a ******.” 

A történet középpontjában Edgin a bárd (Chris Pine) és Holga a barbár (Michelle Rodriguez) áll. Több oldalról jött kritika, hogy Pine karaktere háttérbe szorul és elveszti a maszkulinitását. De itt nem erről van szó, az egész inkább egy sarkított szerepjáték kaland, ahol a karakterek élesen kirajzolódnak. A harcos az első sorban gyepálja az ellent, míg a muzsikus inkább a háttérben marad, terveket sző és segíti a csapattársait. A kémia pedig megvan. Rodrigueznek már az első pillanatban elhittem, hogy sok csatát látott harcos. Pedig, akkor még csak krumplit evett. Jól álltak neki a verekedések és egy pillanatig sem éreztem magam kellemetlenül egy-egy csörte után (- khm, - khm, Starwars: Snoke halála). 

Rajtuk kívül a kalandor csapatnak van még két tagja: Doric a druida (Sophia Lillis) és Simon a varázsló (Justice Smith). Itt megint kicsit elfogult voltam, hiszen több karakterem is volt, akik valamilyen szinten közel álltak a természethez. Ezért nálam Doric alapból pár pont előnnyel kezdett. Ahogy pedig ment előre a sztori nem kellett levonnom. Lillis játéka ugyan kicsit szögletes, de bőven belefér. Ezzel szemben a mágusunkban minden sztereotípia megvan. Fiatal, egy kicsit kétbalkezes, tele van érzelmekkel és ami a szívén az a száján. Smith pedig jól hozza a szerepet. Egy-egy megnyilvánulásába visszaugrottam 15 évet az időben, amikor arról veszekedtünk a kalandmesterrel, hogy most ez a varázslat miért is nem működik úgy, ahogy azt én elgondoltam.

Végül pedig Forge (Hugh Grant) is megérdemli, hogy beszéljünk róla. Az angol színész vélhetően imádta a karaktert és ez látszik is. Sokkal jobban áll neki a nagyképű, megalomániás és nárcisztikus főgonosz, mint bármelyik romkom jófiú szerep. 

A sztori száltól ne várjon senki túl sokat, az egyszer biztos, hogy a világot nem fogja megváltani. Nincsenek benne túl nagy morális válaszutak és a szereplőknek sincsenek sorsfordító döntései. De nem is kell. A legjobb szerepjáték kalandok jellemzője a humor, a rejtvények érdekessége, az egyszerűség és persze a szörnyetegek halomra hentelése. A Betyárbecsület pedig ezeket nagyjából mindet kipipálja. Legyen szó egy túlsúlyos sárkányról, egy ládákkal telepakolt labirintusról vagy egy félszerzetről, aki szerelmes lett egy barbár hajadonba.

Mindent összevetve a legújabb Dungeons & Dragons film egy szórakoztató alkotás lett. Tele poénokkal, érdekes karakterekkel és rejtett utalásokkal a szerepjátékokra. Ha negatívumot kellene említeni, akkor az a színészi játék lenne. A mellékszereplők közül sokakról lerí, hogy egyszer sem vettek a kezükbe D&D könyvet, ez pedig picit zavaró. De azért bőven megéri beülni egy moziba a baráttal/barátnővel, mert a varázslatok és persze a fenevadak leginkább a széles vásznon elevenednek meg.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!