Egy korábbi MCU-sorozatból is ellenfelet kaphat Tom Holland a Pókember 4-ben

Egy korábbi MCU-sorozatból is ellenfelet kaphat Tom Holland a Pókember 4-ben

Egy új jelentésből kiderült, hogy Kingpin (Vezér/Aduász) milyen szerepet játszhat majd Tom Holland következő MCU-s történetében.

Vincent D'Onofrio, aki először a 2015-ben megjelent Daredevil (Fenegyerek) című sorozatban ölthette magára Kingpin szerepét, és aztán három évadon keresztül tört borsot a címszereplő orra alá, majd 2021-ben tűnt fel ismét két rész erejéig az alvilág vezéreként a Sólyomszem sorozatban. Azóta mondogatja és ugratja vele a sajtó munkatársait, és egyben reméli, hogy egy napon valóban felveheti majd a harcot Pókemberrel, de egészen mostanáig ezt senki nem vette igazán komolyan.

Most viszont, hogy New Yorkban már javában zajlanak az új Daredevil széria forgatásai, amely a Born Again alcímet viseli, arról számolnak be a médiumok, hogy tényleg bekerülhet D' Onofrio a hálószövő következő filmjébe. Emellett az is kiderül, hogy a Daredevil Disney+ féle rebootja milyen hatással lehet a következő MCU-s projektekre.

Úgy tűnik, Wilson Fisk politikai pályafutása befolyással lehet majd a Pókember 4 történetére, mivel egyes források szerint a gonosztevő hatalmi motivációja az, hogy megállítsa a rá nézve fenyegetést jelentő önbíráskodó személyeket. Ráadásul Tom Holland Pókembere és Charlie Cox Daredevilje mellett Kate Bishop is a célkeresztjébe kerülhet. Ez pedig még csak a jéghegy csúcsa, mivel elvileg Fisk megválasztásának hatása érződhet következő produkciókban is: Amerika Kapitány: Új világrend, Thunderbolts és Ms. Marvel. Bár az is igaz, hogy Kingpinnek közvetlen kapcsolata van Valentina Allegra de Fontaine-nel, a CIA jelenlegi igazgatójával, ő mégsem lesz képes segíteni Fisknek a küldetésében. Emiatt az aljas politikus állítólag felbérel majd néhány különc alakot, hogy kezeljék a New York-i önbíráskodókat, ami hozzájárulhat a közelgő Pókember 4 történetének alakulásához. Ne felejtsük el, simán megeshet, hogy Kingpin feltűnik majd a következő Pókember filmben, hiszen például Charlie Cox már tiszteletét tette egy cameo erejéig a Nincs hazaútban, mint Matt Murdock.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!