Tippeljetek miért akadt ki Egyiptom a Netflix egyik új sorozatára

Tippeljetek miért akadt ki Egyiptom a Netflix egyik új sorozatára

A Netflix már ízelítőt adott az új dokudrámájából, a Queen Cleopatra (Kleopátra királynő) című sorozatából, de az első képkockák nem úgy sültek el, ahogyan azt ők gondolták.

Történt ugyanis, hogy Mahmúd al-Szemarim, egy egyiptomi ügyvéd beperelte a streamingplatformot, mert egy feketebőrű színésznővel keltették életre Kleopátrát a szériájukban. A hab a tortán az volt, hogy a produkcióhoz felkért egyik szakértő is azon az állásponton van, hogy a görög-makedón származású egyiptomi királynő valójában fekete volt. Egyiptomi tudósok egyébként azt állítják, hogy Kleopátra, aki Kr. e. 69-ben született az egyiptomi Alexandria városában, egy görög nyelvű dinasztiához tartozott, és európai származású volt, nem pedig fekete.

Al-Szemari azonban hajthatatlan, ráadásul a Netflix betiltását is kérvényezte Egyiptomban az ügyészségen, amiért a filmben meghamisította a platform az ország történelmét és azt fekete-központúként igyekezett ábrázolni.

„Nagy része annak, amit a Netflix bemutat, abszolút nem áll összhangban sem az iszlámnak, sem a társadalomnak az értékeivel vagy alapelveivel, különösen nem az Egyiptomiakéval.” – írta az ügyvéd a per indításakor.

Első körben egyébként Gal Gadot izraeli színésznőre esett a választás Kleopátra megszemélyesítése kapcsán, de ez sem tetszett sokaknak, és kampányt indítottak azért, hogy arab vagy afrikai származású személy kapja a főszerepet.

Az ügyvéden kívül volt még más is, akit mélyen érintett a dolog az országból, hiszen Zahi Havassz, volt egyiptomi miniszter a történelem meghamisításának nevezte a dokudrámát, aminek Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith volt a producere és narrátora.

„Kleopátra görög volt, ami azt jelenti, hogy szőke volt, nem fekete” – mondta a politikus.

A kicsivel több, mint egy héttel ezelőtt kikerült első előzetes egyébként majdnem 300 ezer [a cikk írásakor értendő – a szerk.] dislike érkezett rá az alig 25 ezret meghaladó like-al szemben:

Adele James egyébként megszólalt a közösségi médiában és elég keményen nekiment azoknak, akik a nemtetszésüket fejezték ki a sorozat miatt:

„Ha nem tetszik a szereposztás, ne nézzék meg a filmet. Vagy tegyék meg, és osszák meg az eltérő (szakértői) véleményüket. Akárhogy is, IZGATOTT VAGYOK, és az is leszek.”

A színésznő egyébként nem rég interjút adott a BBC-nek, amelyben elmesélte, hogy számára, a kislányának, sőt az egész közösségnek nagyon sokat jelentett ennek a szerepnek az elvállalása, hiszen nem túl gyakran hallanak fekete királynőkről szóló sztorikat.

Kövess Minket!