Szembenéznek hőseink a sorsukkal? A galaxis őrzői vol 3. kritika

James Gunn utolsó MCU-s filmjében megvolt minden, ami egy méltó lezárást jelentett volna, de végül nem állt össze egy egésszé.

Kritikánk SPOILEREKET tartalmaz.

Az az igazság, hogy A galaxis őrzőinek a bejelentése kilógott az elején az MCU filmjek közül, mégis nagyon gyorsan a szívükbe zárták a rajongók a csapatot, miután 2014-ben bemutatták az első kalandjukat. Be kell valljam, hogy tényleg egy humoros, akciódús és szerethető karakterekkel tűzdelt alkotással gazdagodott a Marvel Moziverzuma, és igazából a folytatást is lehetett értékelni, hiszen képes volt a maga módján szórakoztatni. A harmadik felvonás viszont csak egyvalaki miatt marad emlékezetes, az pedig Mordály (Rocket). Talán nem is véletlen, hogy a nagy csinnadratta közepette búcsúzó James Gunn miatta tért csak vissza a trilógia befejező epizódjára. Maga is ezt állította:

„Egyetlen dolog miatt tértem vissza: be kellett fejeznem Mordály történetét.”

Egyébként ez már a trailerekből is látszódott, hogy az új film egyik főszereplője Mordály lesz, hiszen a képkockák elárulták, hogy visszarepülhetünk az időben és valóban megismerhetjük a kis mosómedve történetét, így sokkal jobban megérthetjük a mostani karakterét is. Ez a része tényleg baromi jól van felépítve a filmnek, személy szerint én ebből még többet el tudtam volna viselni a sztori során. Mindenesetre, fura mód az állatok kapják a fókuszt a visszaemlékezésekben, mégis ezek a jelenetek voltak a legemberibbek számomra.

A többi része most nem igazán működött a filmnek, egyrészt mert mostanra már túl sok karakter kapott helyet a vásznon, és igazából egyikük sem tudott kiteljesedni. Olyan érzésem volt, mintha sodróttak volna az árral és tették, amit tenniük kellett. Persze Űrlord, vagyis Peter Quill (Chris Pratt) motivációja érthető, mivel felelősnek érezte magát Mordály állapota miatt, majd aztán mindent megtett barátjáért, de ezt amolyan kisujjból megoldotta, ráadásul évődött is meg nem is Gamora újbóli feltűnésén, ami olyan nesze semmi fogd meg jól dolognak tűnt. Aki persze már nem az a Gamora, akivel korábban együtt volt, hiszen őt Thanos elintézte, mindenesetre azért Peter tett lépéseket annak fényében, hátha az „új Gamorára” is akkora hatással lehet, mint a régire, de ezek összességében inkább gyenge poénokba csomagolt erőlködések. Ez persze leginkább a forgatókönyv hibája, mint ahogy az is, hogyha már a humornál tartunk, akkor az első két részre jellemző viccek itt túl lettek tolva és nem működnek. Időnként azért mosolyra fakad az ember, de például Draxnek a beszólásai sem olyan spontánok már, mint eddig, előre lehet számítani rá, hogy valami mókásat szeretne közölni, mikor megszólal, de ez inkább a visszájára sül el. Nyilván nem lett volna jó az erős drámai visszaemlékezések mellé egy kevésbé humoros vonalat felhúzni, de ez már túl sok volt és számomra már nem a jó humort képviselte.

A további karakterekről is érdemes néhány szót ejteni, hiszen a film főgonoszának felvezetése szerintem egészen kellemesre sikeredett, aztán igazából egy jelentéktelen figurává vált, és pusztán annyi szerepe maradt, hogy Mordály beteljesítse bosszúját, valamint az első Bosszúállók végén látott Loki féle gyalázásban részesüljön. A film legröhejesebb vagy leggyengébb pontja pedig egyértelműen az volt, amikor az Evolúció Mestere (Chukwudi Iwuji) által létrehozott életformákat kvázi maszkmesterekkel alkották meg. Az Ellenföldet benépesítő állatszerű emberek úgy néztek ki, mintha egy paródiát raktak volna a szemünk elé. Egy olyan karakter esetében, akivel a szereplők elmondása szerint nem igazán érdemes ujjat húzni, attól azért többet várna az ember, de ez megint csak nem a színész hibája, Iwuji kihozta figurájából a maximumot érzésem szerint.

Adam Warlock szintén kapott pár percet, de végül igazából ő sem tett hozzá semmit a filmhez, illetve ez nem igaz, végül az ő pálfordulásának a hozománya, hogy Űrlord nem veszett oda a végén. Bár azt hozzáteszem, hogy egy-két pillanat erejéig azt hittem meglépik a tutit és valakitől végleg elbúcsúzunk a történet végére, de ezt ismét nem merték meglépni, szóval nem igazán lehetett izgulni senkiért, ahogyan azt a legtöbb MCU filmben már megszokhattuk. A Nebula és Gamora testvérpáros pedig nagyjából szerepet cserélt erre a két és fél órára, hiszen előbbi a mogorva és mindenkiben csak a hibát látó bérgyilkosból egy érzékeny, táncraperdülő vezéregyéniséggé válik, akinek valóban fontos lesz a csapat. Míg Gamora igazi S-fej, bár ez a kalandok végére azért enyhül, de tulajdonképpen a távolságtartás mindvégig megmarad benne az őrzők felé.

Összességében az a véleményem, hogy Mordály miatt és a trilógia lezárásaként érdemes megtekinteni a filmet, de ezen túlmenően az első két rész szintjét nem üti meg, nálam legalábbis biztosan nem. Tisztes középszer, pedig azért nem voltak nagy elvárásaim. A legtöbb esetben egyszerűen látszódott, hogy Gunn tényleg Mordályra fókuszált, és ez a szál nagyon jóra sikeredett, azonban a produkció további részeire már nem igazán akart valódi energiát fordítani. Hogy méltó lezárást kaptak-e a galaxis őrzői? Mordály igen, a többiek pedig csak sodródtak az űrben.