Megvan az írója az élőszereplős Tapsi Hapsi mozifilmnek

Megvan az írója az élőszereplős Tapsi Hapsi mozifilmnek

Mi a hézag, hapsikám?

Az egyik legrégebbi és legnépszerűbb rajzfilmfigura alighanem Tapsi Hapsi és miután megannyi rajzfilmben szerepelt már, jónak látták, hogy végre a nagyvásznon is kapjon egy saját történetet. Robert Rugan jelentette be, hogy a Warner Bros. Discovery felkérte, hogy írjon egy új, amolyan hibrid filmhez forgatókönyvet, ami ötvözi az élőszereplős és animációs műfajt is. Bár a projektet hivatalosan egyelőre nem jelentette be a stúdió, így a cselekmény részleteiről és a szereposztásról még rengeteg információ várat magára.

Rugan egyébként korábban már dolgozott olyan címeken, mint a The Curse of Bridge Hollow és az Alice's Misadventure in Wonderland. Most pedig arra készül, hogy az ikonikus nyuszit új formában mutassa be az új generációnak.

Tapsi Hapsi 1938-ban debütált a Bolondos Dallamokban (Looney Toones), miközben a legutóbb a franchise részeként a nagyvásznon a Space Jam: Új kezdetben láthattuk a karakterét. Abban a filmben azonban csak egy a sok rajzfilmfigura közül, akiknek LeBron Jamesszel kell összefognia, hogy megnyerjenek egy kosárlabda-mérkőzést. De volt még emlékezetes film, amelyben szerepet kapott Tapsi, 2003-ban például a Bolondos dallamok - Újra bevetésen című alkotásban nevethettünk rajta és vele együtt.

Még nem tudni, hogy a közelgő Tapsi Hapsi film mennyire lehet úttörő, de remélhetőleg egy szórakoztató és pazar filmet rittyentenek majd össze neki, amelyen kicsik és nagyon is egyaránt jól szórakozhatnak.

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések