5+1 érdekesség a 44 éves Alienről, amely megváltoztatta a sci-fi horrorfilmek jövőjét

5+1 érdekesség a 44 éves Alienről, amely megváltoztatta a sci-fi horrorfilmek jövőjét

Az űrben azóta sem hallja senki sem a sikolyunkat.

Dan O'Bannon forgatókönyve alapján Ridley Scott rendezte meg a filmtörténelem egyik legjobb és legmeghatározóbb sci-fi/horrorját, az Alien első részét, amelyet itthon A nyolcadik utas: a Halálként is ismerhetnek egyesek. Scott egyébként azt mondta, amikor először olvasta az Alien szkriptjét, hogy őszintén szólva ez egy nagyon jól megírt B-kategóriás film. A stábbal aztán egy A kategóriás filmet csináltak belőle, amihez kellett a fantasztikus szereposztás és a fantasztikus szörnyeteg is.

A különleges és bitang félelmetes – főleg a maga korában – lény ábrázolása, az atmoszféra megteremtése, az egyes karakterek felépítése mind nagyon el lett találva, az pedig csak a hab volt a tortán, hogy egy űrben utazó jármű szűk és keskeny folyosóin, illetve helyiségeiben játszódott a történet. A sötétség, az ismeretlentől való félelem, a nyomokban klausztrofóbiát tartalmazó élmény elképesztő hatással van a nézőre, és ez hatványozottan igaz lehetett 1979-ben, amikor a filmet széles körben bemutatták a mozikban.

Aztán ne felejtsük el, hogy ezzel az alkotással robbant be igazán Hollywoodba Sigourney Weaver. A film sikerének egyik kulcsa az ikonikus főszereplője, Ellen Ripley volt. Sigourney Weaver emlékezetes alakításával a filmtörténet egyik leghíresebb karakterévé és a sci-fi ikonjává vált. Bár az Alien előtt is léteztek népszerű női karakterek a műfajban, kevesen kaptak akkora fókuszt a filmekben, mint Ripley. Weaver, aki elkerülte a női karakterek akkoriban elterjedt hiperszexualizált bemutatását, úttörőnek számít az erős női sci-fi főszereplők ábrázolásában. Nem azért volt ott, hogy megmentsék, és eközben egyenrangú félként harcolt férfi társaival – különösen a későbbi, akcióközpontúbb folytatásokban. Az erő és az érzékenység magával ragadó keveréke, és manapság már nehéz lenne elképzelni, hogy az olyan karakterek, mint a Terminátorban feltűnő Sarah Connor, Az éhezők viadala hőse, Katniss Everdeen vagy a Rogue One-ban játszó Jyn Erso az ő hatása nélkül létezhetne-e.

Ennek apropóján pedig összeszedtünk néhány érdekességet, amelyet talán keveset tudtak erről az alkotásról.

Amikor 1976-ban Alejandro Jodorovszkij Dűne-projektje összeomlott, Dan O'Bannon, aki akkor az effektekért volt felelős, olyan nehéz helyzetbe került, hogy hajléktalanná vált. Ennek ellenére írótársával, Ronald Shusett-tel kitaláltak egy sci-fi/horrorfilm ötletet, ami mint tudjuk örökre megváltoztatta az életüket. Persze nem ment ez olyan könnyedén, mivel a forgatókönyv első címe Memory volt. Ebből lett a They Bite, majd a Star Beast. Nem nyerte el egyik cím sem a tetszésüket, és miután átolvasták az irományt, feltűnt nekik, hogy hányszor használtak egy bizonyos szót: "Alien". Ezzel a címmel azonban senki sem akarta megvenni a szkriptjüket. Aztán 1977 májusában megjelent a Star Wars. Hirtelen a tudományos-fantasztikus filmek újra divatba jöttek. A Fox pedig a Star Wars sikerén felbuzdulva lecsapott a koncepcióra és zöld utat adott a projektnek.

A producerek - David Giler és Walter Hill - változtattak néhány dolgot a forgatókönyvön. Az összes szereplő nevét átírták a filmben látható nevekre. Ezen túlmenően ők találták ki Ash-t, a kétszínű android karaktert is.

Ridley Scott előtt számos nagy rendezőt megkeresett a Fox, de végül senki nem vállalta a munkát. Scott látta a Csillagok háborúját, és volt néhány elképzelése arról, hogyan készítene el egy saját sci-fi filmet. Így amikor a Fox ajánlatot tett neki, azonnal elfogadta a felkérést. Három másik film volt nagy hatással Scottra az Alien esetében. A Star Wars, Űrodüsszeia és A Texasi láncfűrészes mészárlás.

4. A 2001-es stílusú űrruhák problémákat okoztak. Akár 38 fok is lehetett bennük a forgatások alatt, ennek hatására pedig a szereplők gyakran elájultak. Továbbá, hogy a díszlet hatalmasnak tűnjön, Scott és a DP Derek Vanlint gyerekei is felhúzták az űrruhát, de amikor ők is elájultak, változtattak a jelmezeken.

Tom Skerritt játszotta el végül Dallas kapitányt, miután Harrison Ford visszautasította a szerepet. Néhány esztendővel előtte alakította Han Solót, és nem igazán jött be neki egy újabb sci-fis szerep. A producerek Tommy Lee Jones-szal is beszéltek, de végül ez a tárgyalás is kudarcba fulladt, mivel Jones közölte velük, hogy ő az űrlényt akarja eljátszani.

Ripley szerepére nagy nevek jelentkeztek. Genevieive Bujold és Katharine Ross is szóba került. Helen Mirren és Meryl Streep is megjelent a meghallgatáson. Ridley Scott azt mondta: „Meryl nagyszerű színésznő lesz, de Sigourney maga Ripley.”

Kövess Minket!



Gamer szótár