Az egyik főszereplő szerint a Madame Web mozifilm tele lesz menő női karakterrel

Az egyik főszereplő szerint a Madame Web mozifilm tele lesz menő női karakterrel

És miután kiderült kik írják a film forgatókönyvét, még jobban aggódni kezdtek a rajongók.

A Sony saját filmes univerzumot szeretne építeni, bár eddig nem igazán sikerült maradandót alkotniuk, pedig ötletekből és karakterekből nincs náluk hiány. A Sony és a Marvel közötti megállapodásnak köszönhetően Tom Holland Pókembere a Marvel Cinematic Universe része lett, a stúdiónak még mindig tucatnyi olyan Marvel-karaktere van, akikkel élőszereplős filmeket készíthetnek az MCU-n kívül is. Minden a Venommal kezdődött, ami az első felvonást követően már kapott is egy – nagyon gáz – folytatást, illetve Morbius is saját filmben akciózhatott – ami szintén megbukott. A tervek között szerepel még Kraven, a vadász, El Muerto és a Venom 3 is, tehát nem áll le a stúdió a sikertelenebb projekteket követően sem.

Most azonban a Madame Web kerül egyre jobban a rivaldafénybe, hiszen már nincs is olyan messze a bemutatója, és ha minden jól megy, akkor 2024. február 16-ától már be is ülhetünk majd rá a mozikba.

Sok mindent egyelőre nem tudni erről a projektről, hiszen a stúdió nem árult el eddig szinte semmit róla, viszont most az egyik főszereplőt játszó színésznő elejtett néhány érdekes információt. A Total Filmnek adott interjújában Sydney Sweeney (Julia Carpert alakítja a filmben) olyan ígéretet tett, hogy a Madame Web mozifilmben menő és vagány nők viszik majd a prímet, hiszen olyan színészekkel játszhatott együtt, mint Dakota Johnson (Madame Web), Emma Roberts, Isabela Merced és Celeste O'Connor. Sweeney nem is nagyon tudta elrejteni izgatottságát és alig várja, hogy nyíltan beszélhessen majd a filmről.

„Alig várom, hogy a lányok mellett állhassak majd, akikkel együtt forgattam. Annyira jól éreztük magunkat együtt. És nagyon izgatott vagyok, hogy a világ is meglássa a badass nőkből álló produkciót.”


A képen látható személyek a film forgatása közben – balról jobbra: Isabela Merced, Dakota Johnson, Sydney Sweeney, Celeste O'Connor

A képregényekben Madame Web egy látnoki képességekkel rendelkező mutáns, aki amolyan mentorként is szolgál Pókember számára. A történet szerint lebénult, és a becenevét onnan kapta, hogy állandóan egy pókháló alakú életfenntartó rendszerhez van kötve. Nehéz elképzelni, hogy a Sony egy ilyen karakterrel a középpontban próbálna akciófilmet készíteni, ami miatt sok rajongó azt feltételezi, hogy ezzel az alkotással több hősnőt is be akarnak mutatni. Ez részben be is igazolódott, miután Sweeney csatlakozott a stábhoz Julia Carpenterként, a Marvel Comics második Pókasszonyaként. Ha pedig ez még adna okot arra, hogy kételkedjünk a film sikerességében, akkor érdemes egy pillantást vetni a két forgatókönyvíró személyére, ugyanis a mozifilm sztoriját az a Matt Sazama and Burk Sharpless írja, akik a Morbiusét is jegyezték.

Kövess Minket!



Gamer szótár