Már Travis Gafford is arról ír, hogy óriási gondban van az NACL

Már Travis Gafford is arról ír, hogy óriási gondban van az NACL

Amikor egy órával a kezdés előtt mondanak le egy rendezvényt, ott valami nem kicsit sántít.

Ami az utóbbi pár napban először még csak pletyka szinten pörgött, az mára már bőven valósággá vált. Most már biztos, hogy az NACL nem indul el most pénteken, hiszen a csapatok nem tudtak megegyezni a Riot e-sportosztályával. Mivel a cég nem tett eleget a játékosok követeléseinek, ezért azok úgy döntöttek, hogy ideje elindítani egy sztrájkot.

Most pedig egy újabb forrás erősítette meg, hogy csúszás lesz. Travis Gafford már a kezdetek óta ott van a liga körül. Akkor is ott volt, amikor HotshotGG meg Reginald játékosként indultak, amikor Bejrgsen átigazolt és még most is ott van, amikor kezd széthullani a történet. Travis eddig sem volt szégyenlős, amikor kritizálni kellett a ligát. Sokszor elemezte a csapatokat, a játékosokat és persze kereste az okokat, hogy miért teljesít évek óta ilyen rosszul az NA-régió a nemzetközi versenyeken. Most viszont a kritikája nem a csapatokat érinti, sokkal inkább a Riot került a célkeresztbe.

"Már korábban is volt szó az egyik élő közvetítésemben, hogy nemsokára ott leszek a Riot médianapján, ahol a Golden Guardians és a Cloud9 játékosaival csinálok interjút. Reggel még úgy volt, hogy 11-kor kezdődik a történet, de egy e-mailben értesítettek, 10:11-kor, hogy az esemény elmarad."

Egyelőre még nem látjuk, hogy mikor érhet véget a kiadó vesszőfutása. Ebben a pillanatban még az is benne van, hogy egyáltalán nem indul el az amerikai liga. Ami figyelembe véve, hogy ez a régió a legnagyobb négy között van, mindenképpen egy vészjósló jel.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések