Kísértetkastély: Nem sikerült dönteni, hogy horror vagy Horrorra akadva legyen

Családi mozinak működhet, más esetben viszont nem feltétlenül érdemes időt szánni erre a produkcióra.

2003-ban Eddie Murphyvel az élen már leforgattak egy The Haunted Mansion című filmet, amit akkor Elvarázsolt kastélynak fordítottak le itthon. Az a próbálkozás csúfosan megbukott, a kritikusok és a nézők is elég durván lehúzták, a Rotten Tomateos oldalán például az előbbiek 14, utóbbiak 31 százalékot adtak rá. Két évtizeddel később a Disney mégis úgy gondolta, hogy milyen jó ötlet lenne ismételten elővenni a szellemes témát, és még a címet is csak minimálisan változtatták meg: Haunted Mansion – kishazánkban ez már Kísértetkastélyként fut.

Nagyon nehéz belekezdenem az írásba, mert alapvetően ez egy régivágású Disney produkciónak tűnik, első látszatra mindenképpen és alapvetően nagyon szeretni akartam, de végül olyan érzésem volt, mintha két szék közé huppantam volna élmény szempontjából. Kezdjük ott, hogy a főszereplő első körben teljesen rendben van (LaKeith Stanfield játssza Ben Matthiast) és még szimpatikus is lenne, de aztán bevetik a legegyszerűbb klisét, hogy minél jobban megkedveljük és együtt érezzünk vele. Miután elveszti az egyik legfontosabb az embert az életében, természetesen az önmarcangoló életformában igyekszik megtalálni magát, miközben továbbviszi a "családi" vállalkozást, ahol is különleges helyeket mutatnak jó pénzért a dilettánsoknak, bár mindenkit igyekszik meggyőzni róla, hogy szellemek márpedig nem léteznek.

Ezeket olvastad már?

Új taggal bővül a Tomb Raider família, de ki mind közül a legszexibb Lara Croft?

Szétoltják az új Tomb Raider sorozatot, mert Lara inkább egy férfira hasonlít már

Lady Gagát állítólag sokkolta a Joker 2 negatív fogadtatása

Aztán kapunk egy újabb csonka családot, édasanyát (Rosario Dawson: Gabbie) és fiát (Chase Dillon: Travis), akik visszatérnek vidékre és egy kieső helyen vesznek meg egy kúriát, amely ugyebár szellemekkel dúsított, de erre nem is kell sokat várniuk, hogy rájöjjenek. A legkülönfélébb kísértetek lépnek elő a sötét, dohos és zegzugos folyosókról és szobákból, egyetlen céljuk pedig, hogy ráhozzák a frászt az újdonsült lakókra. Ekkor egyébként még meglepően jól működik a dolog, van a filmben némi misztikum és időnként még meg is lehet lepődni – félni valószínűleg nem igazán fog senki –, de ezen gyorsan átlendülünk és utána már inkább gagyi hatást keltenek a kretén lidércek. Félóra után az motoszkált bennem, hogy ez animációs filmként sokkal nagyobb élményt nyújthatna, de hát manapság mindent élőszereplősként igyekeznek eladni. A kéttagú család mindenesetre kereket old, ámbár nem szabadulhatnak a háztól, mert egyes szellemek üldözik őket és vissza kell menniük a kastélyba. Felkérik főhősünket, Bent, aki szkeptikusabb már nem is lehetne, de a nagy lóvé miatt rászánja magát és felméri a házat, majd megállapítja, hogy szellem az nincs ott egy szál se. Hazatérvén ő is elég hamar rájön, hogy ilyen könnyen nem szabadulhat meg a lényektől.

Innentől kezdődik a valódi kalamajka, hiszen szép lassan nekilátnak felderíteni az épület titkait, de nem kell valami nagy dologra számítani. Roppant egyszerű forgatókönyvvel dolgozik a film, és a történettől már csak a karakterei együgyűbbek. Túljátszott figurák, és komolyan sem lehet őket venni – még a PG13-as besorolás mellett sem –, miközben a csapat szép sorjában jó néhány új taggal is kibővül, de ezek egyike sem tudja elvinni a hátán a show-t – Danny DeVito szerepe és alakítása nekem kifejezetten kellemetlen és erről nem feltétlenül a színész tehet. A humor legalább még megmenthetné a filmet, viszont elvérzik ezen a téren is Justin Simien alkotása. Egyes beszólások és helyzetkomikumok közben fel-felidéződött bennem a Horrorra akadva széria és az, hogy sokkal humorosabbra vehették volna a történetet, de így nem igazán sikerült mosolyognom a 2 óra alatt. Biztosan azért, mert én már egy boomer vagyok, de az is lehet, csak szimplán nem értem a mai vicceket.

Számomra az egyetlen értékelhető része a Kísértetkastélynak, amikor relatíve mélyebb beszélgetéseket folytatnak főszereplőink. Ilyenkor előkerül az elmúlás és a szeretteink elvesztése, illetve a másikban való hit vagy annak hiánya, amelyek valóban képesek a földbe döngölni az emberi lelket. Persze szép lassan ezen is felülkerekedik a csapat és végül megfejtik mi vagy ki áll a háttérben és arra is lesz megoldásuk, hogy magukat hogyan rakják rendbe. Ezek viszont inkább kizökkentenek a kellemes kis Disney-délutánozásból, mintsem valódi célt szolgálnának, hiszen sokkal jobban nem ismerjük meg a karaktereinket, illetve nem is ezen van a hangsúly egy szellemekkel túlfűtött filmben. Nyilván nem merték és nem is akarták meglépni egy R besorolású produkció elkészítését, de úgy gondolom ebben a műfajban még van lehetőség, mert nagyon para helyzeteket létre lehetne hozni, szóval a jövőben remélhetőleg meglátják benne a lehetőséget.

Összességében egyszer meg lehet nézni, de nem biztos, hogy moziban, mivel a nagyvászon miatt sem dobtam egy hátast és éreztem azt, hogy mekkora élmény emiatt a Kísértetkastély. Simán meg lehet majd várni szerintem, hogy felkerüljön a Disney+ oldalára, de családoknak vagy azoknak, akik egy kellemes kikapcsolódásra és olyan filmre vágynak, ahol nem kell megerőltetniük az agytekervényeiket, egyszer el lehet menni rá.