LEC: Történelmi győzelem az elődöntőben, ez maga volt a csoda

LEC: Történelmi győzelem az elődöntőben, ez maga volt a csoda

Könnyekben úszott a PGL az elődöntő után.

Az LEC 2023-as éve mindenképpen kiemelt helyet kap majd az EMEA-régió topligájának történelemkönyvében, ugyanis a valaha volt legnagyobb feltámadást csodálhattátok meg az elmúlt hetekben, ha követtétek a magyar közvetítést. A téli és tavaszi 10. helyezés után az EXCEL Esports megcsinálta a lehetetlent, bejutottak a nyári kiírás nagydöntőjébe, így részt vehetnek a Season Finalsben, ahonnan egyenes út vezet a Worldsre. A Fnatic ellen aratott 3-1-es siker teljesen megérdemelt volt, ahogy a széria MVP-címének odaítélése Odoamnenak, a veterán toposnak. Így érkezhetnek meg az XL játékosai a G2 Esports elleni utolsó Bo5-re, ahol ma 18:00-tól eldől, ki lesz az LEC következő bajnoka. A meccseket az esport2tv Twitch-csatornán és a lolesports.com oldalán keressétek!

Ezeket olvastad már?

Megcsinálta az EXCEL!

Már önmagában az is hihetetlen, hogy sikerült az együttesnek bejutnia a végső szakaszba, ugyanis korábban ilyen magasságokban még sosem jártak. De az 5-4-es alapszakasz után csak a legvehemensebb rajongók várták azt, hogy a Bo3-akban és Bo5-ökben ennyire jól teljesít majd kedvencük. Hogy ez szerencse volt-e, vagy tényleg ennyivel jobb a G2-n kívül mindenkinél a brit klub? A számok nem hazudnak, ezért inkább fogadjátok el az utóbbi felvetést, azonban nem szabad elmenni két esemény mellett:

  1. A MAD Lions tavaszi bajnokként már megtette, amit megkövetelt a haza, nem annyira számított nekik a nyári szakasz. Simán ki is kaptak az XL-től, majd a FNC-tól.
  2. Az SK Gaming már tudta, hogy megvan nekik a Season Finals, így jóval kisebb tétje volt Markoonék számára a Group Stage kvalifikációs párharcának. Az XL után a FNC is simán megverte a németeket.
  3. A FNC vérrel és verítékkel, de bejutott a top 3-ba, így nekik is biztossá vált a szerepelés az SF-ben. Ezután találkoztak az XL-lel, akiknek még volt valós tétje a tegnapi körnek.

Egy szó, mint száz, az EXCEL összes BoX-es (!) ellenfele már tudta, hogy megvan nekik a Season Finals, ezért ők már koncentrálhattak a világbajnoki selejtezőkre. A G2 volt az egyetlen, amelyik legyűrte eddig Abbedaggéékat a rájátszásban, Capséknek vághatnak most vissza a történelmi siker kapujában álló profik!

Kövess Minket!



Gamer szótár