Gyászolnak a rajongók, mindössze 25 évesen elhunyt az  Euphoria sztárja

Gyászolnak a rajongók, mindössze 25 évesen elhunyt az Euphoria sztárja

Gyászolnak a rajongók és a színésztársak. 

Mindössze 25 éves korában, saját otthonában elhunyt a 9 Primetime Emmy-díjjal kitüntetett Euphoria (Eufória) sorozat egyik meghatározó alakja, Angus Cloud. A televíziók képernyőjén az ír színész Fezco bőrébe bújt, hogy 17 epizódon keresztül görgesse előre Zendayával, Hunter Schaferrel és a többi "gimnazistával" a cselekményt. A rendőrség nyomozást indított a haláleset kapcsán, a hatóságok egyelőre nem közölték, hogy pontosan mi is okozta az oaklandi művész korai távozását.

Ezeket olvastad már?

Angus Cloud 2019-ben került először a reflektorfénybe, amikor megkapta az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb és legnépszerűbb sorozatában Fezco szerepét. Ezután megnyíltak előtte a kapuk, így került bele a Freaky Tales színészgárdájába, ahol olyan sztárok oldalán játszhatott a kamerák előtt, mint Pedro Pascal vagy Ben Mendelsohn. A forgatási munkáknak már vége, így jó eséllyel még láthatjátok ebben a drámában Cloudot. Szintén minden készen áll arra, hogy Dan Brown Your Lucky Day című thrillerje a nézők elé kerüljön, itt Jason O'Mara és Jason Wiles mellett Cloud jutott a legtöbb játékidőhöz. 

Ez a két film zárja le tragikusan rövid karrierjét Angus Cloudnak, nyugodjék békében.

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések