Ritka felemás film lett a Gran Turismo: The Movie, íme az első értékelések a filmről

Ritka felemás film lett a Gran Turismo: The Movie, íme az első értékelések a filmről

Nem is Hollywood lenne, ha nem pakoltak volna bele benzingőzzel túlfűtött jeleneteket.

A szimulátoros autóversenyzés a számítástechnika fejlődésével az utóbbi években egyre felkapottabbá vált, ami nem véletlen, hiszen az autók feltalálása óta imádnak versenyezni az emberek – és most már ezt az otthon kényelméből és biztonságából is megtehetik. Ráadásul mára már jó néhány olyan játék is elérhető, amelyben nagyszerű élmény terelgetni a virtuális versenyautókat, ezek közül pedig egyértelműen kiemelkedik a Gran Turismo franchise, aminek az első részét 1997-ben dobták piacra.

A Sony meg rájött, hogy ebben a zsánerben még nincs túltelítve a piac és pont kapóra jött nekik egy valóban megtörtént esemény. A Gran Turismo film egy tinédzser hihetetlen történetét szeretné feldolgozni – hollywoodi körítéssel –, aki Gran Turismo-játékosból valódi profi autóversenyzővé vált az évek folyamán, miután megnyert több szimulátor versenyt is. A 30 éves brit Jann Mardenborough-ról van szó, miután 19 évesen diadalmaskodott a gamerek számára rendezett GT Academy bajnokságon és szerződést kapott egy igazi csapatnál (Nissan), majd olyan sorozatokban is bizonyított, mint a Formula–3 Európa-bajnokság, a GP3, de lehetőséget kapott a 2015-ös WEC-szezonban is.

Ezeket olvastad már?

Ez egy remek alapot jelenthetne, de úgy tűnik nem minden aspektusát sikerült eltalálnia a készítőknek. Neill Blomkamp (a District 9 és az Elysium rendezője, technológiai újító és leendő videojáték-alkotó) rendezésében a Gran Turismo egy terjedelmes, giccses sportdráma, amely leginkább a Tetris mozifilmre hajaz. Ahhoz a filmhez hasonlóan a Gran Turismo kapcsán is megoldották azt a problémát, hogy hogyan lehet egy karakterek nélküli játékot feldolgozni: úgy, hogy egy lenyűgöző emberi történetet tár fel mögötte. És akárcsak a Tetris esetében, a valóságos események feldolgozása során eléggé távol kerülnek a valóságtól, miközben ezeket az eseményeket öntudatosan videojátékos grafikával turbózzák fel, hogy mindenkit emlékeztessenek a valótlan inspirációra. Addig-addig formálták a történet egyes részleteit, amíg azok a sportéletrajzi filmek bevált szokásaira hasonlítanak, és végül kiderül, hogy a produkció elsősorban egy marketinggépezet igényeit igyekszik kiszolgálni. Elvégre nem vetne jó fényt a produkcióra, ha Mardenborough-t egy korhű PlayStation 3-on gyakorolna egy modern PS5 helyett, vagy ha egy márkás Nissannal versenyezne a csillogó Abu-Dzabiban, nem pedig nyitott Forma-3-as autókkal járná a sivár brit versenypályákat. A filmben van néhány nevetséges ötlet is, például egy rendőrségi üldözés Cardiff utcáin, ami inkább Grand Theft Auto, mintsem Gran Turismo.

A film nagy pillanatai viszont mind igazak, vagy legalábbis nagy százalékban azok, és ez teszi igazán szerethetővé egyesek számára ezt a művet. Talán ez a fajta megosztottság az, ami miatt a Rotten Tomatoes oldalán sem jutottak dűlőre kritikusok egyértelműen, ugyanis jelenleg 58%-on áll az értékelése a filmnek 43 kritikus véleményét követően.

Kövess Minket!



Gamer szótár