Buta és idegesítő újdonsággal próbálkozik az HBO Max

Buta és idegesítő újdonsággal próbálkozik az HBO Max

Pont azért fizetnek elő az emberek ezekre a platformokra, hogy ezeket elkerüljék.

Nem nagyon szeretnek megülni a fenekükön a streamingszolgáltatók vezetői, és amellett, hogy az új tartalommal is meg akarják örvendeztetni a felhasználókat, találnak rá módot, hogy egyúttal ki is borítsák őket.

Ezeket olvastad már?

A Warner Bros. Discovery például most azt tervezi, hogy szeptember 27-én bemutatja a "CNN Max" nevű, a hét minden napjának minden órájában élőben tudósító hírszolgáltatást. A csatorna kezdetben a legfrissebb hírekre koncentrál majd, miközben olyan neves – nem feltétlen a magyarok számára – műsorvezetők is feltűnnek a képernyőn, mint Jim Acosta, Rahel Solomon, Amara Walker, Fredricka Whitfield és Jim Sciutto.

Ez nagyjából azért történhetett meg, mert a CNN messze lemaradt riválisai mögött, ami a streaminget illeti, ráadásul a Warner tavaly elvetette a CNN+ nevű, születőben lévő előfizetéses streamingcsatornáját is. Ez önmagában még nem lenne probléma, hiszen a legtöbb előfizető alighanem vállat von és éli mindennapjait tovább, fogyasztva az HBO Max tartalmait.

A buta és idegesítő feature azonban nem más, minthogy egy felugró pop-up formájában tájékoztatják majd az éppen filmet vagy sorozatot néző felhasználókat a legfrissebb és legfontosabb hírekről. Nagyjából így érdemes elképzelni a dolgot – külföldön sem tartják jó ötletnek, a felugró csíkra ugyanis az van írva, hogy 'egy újabb ostoba ötlet a WB Discoverytől és David Zaslavtól':


Kép forrása: CultureCrave Twitter oldala

Arról egyelőre nincs hír, hogy ezt mely országokban lesz majd ez látható, illetve ki lehet-e kapcsolni vagy esetleg egy külön előfizetői csomaghoz kötik-e, hogy megszabadulhasson tőle az ember.

Borítókép forrása: vulture.com

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések