Worlds 2023: Két Baront hoztak el Fakerék ellen, kicsit rozsdás még a T1

Worlds 2023: Két Baront hoztak el Fakerék ellen, kicsit rozsdás még a T1

Faker és a T1 nyitotta meg a 2023-as Worlds svájci szakaszát, azaz a csoportkört.

Kifejezetten jól alakult nézői szempontból a 2023-as League of Legends-világbajnokság Swiss Stage-ének első sorsolása. Faker és a T1 az első mérkőzésen megalapozta a hangulatot, a nap végén majd felrakhatja a pontot az i-re a BLG és a KT őrületesen izgalmasnak ígérkező összecsapása. A világ legerősebb 16 együttese először Bo1-ekben igyekszik megszerezni a győzelmeket a Worldsön, sőt holnap is pontosan ugyanilyen lebonyolítással találkozhatsz. Amikor valamelyik ötös eléri a két vereséget vagy a két győzelmet, utána már a továbbjutásról vagy a kiesésről Bo3-as széria dönt. Az izgalmas meccsek garantáltak, mivel a hibázási lehetőségek száma minimális. Ennek ellenére a frászt hozta a rajongókra a valaha volt legeredményesebb LoL-szervezet, amikor két Baron Nashort is átengedtek a Team Liquidnek.

Ezeket olvastad már?

Gyenge T1, de a győzelem, az győzelem

Már a draftból kiderült, hogy az LCS bronzérmese szeretné alaposan megnyomni a korai szakaszt. Ezt sikerült is megvalósítani köszönhetően Pyosik Lee Sinjének, ugyanis a vak szerzetes a térkép minden pontján nyomást tudott gyakorolni az ellenséges hősökre. Kifejezetten üdítő volt azt látni, hogy nem rettent meg Dávid Góliáttól, hanem belement az ütésváltásokba, próbálta ráerőltetni akaratát a háromszoros világbajnokra. Hiába azonban a remek early, a kifejezetten jó középső szakasz, a két elhozott Baron Nashor erősítés, ha a Nexust nem tudták lerombolni. A T1 az egész mérkőzésen egyetlen csapatharcot nyert meg, de ennyi pont elég volt ahhoz, hogy 1-0-val várhassák a folytatást.

A mérkőzéseket a lolesports.com oldalán érdemes követned élőben, magyar nyelven, mivel ezen a felületen záporoznak a dropok!

Kövess Minket!



Gamer szótár