Abba még belegondolni is vicces, hogy szinte minden streaming-platform versengett a sorozatért.
Az utóbbi évtizedben nagy változásokon ment keresztül a szórakoztatóipar. Miután a Netflix felhasználók millióit vonzotta a világ minden tájáról, a kiadók kapcsoltak és pár éven belül már mindenki saját platformot épített. Ez persze azt is jelentette, hogy megnőtt a kereslet az új sorozatok iránt, ha pedig valakinek volt egy épkézláb ötlete, akkor azért megindult a verseny. Így fordulhatott elő az, hogy Carl Erik Rinsch mesterséges emberekről szóló sci-fi-eposzáért olyanok jelentkeztek be, mint az Amazon, a Disney vagy a Netflix. Pedig a rendezőnek nem volt túl jó híre. Az egyetlen egész estés mozi, ami a nevéhez fűződik, a 2013-as 47 Ronin. Ami annak ellenére, hogy olyan sztárokat vonultatott fel, mint Keanu Reeves vagy Hiroyuki Sanada, csúfos bukás volt és a Universal majdnem 200 millió dollár mínuszban zárt miatta. De ezt 2018-ban úgy tűnik, hogy Hollywood elfelejtette, hiszen egy pár hónapos hercehurca után a Netflix szerződött le vele és megállapodtak egy közel 100 millió dolláros költségvetésben.
Ezzel a történet véget is érhetne, de Rinsch soha nem fejezte be a projektet. Ugyan Romániában és Magyarországon is forgattak jeleneteket, de egy idő után a folyamat nagyon lelassult. Két évvel később pedig, a pandémia miatt bezárt a világ és a most már Conquest néven futó széria munkálatai is megálltak. A dolgok pedig itt fordultak igazán rosszra. A rendező ahelyett, hogy az utómunkálatokkal foglalkozott volna, a költségvetésből a saját számlájára utalt nagyjából 11 millió dollárt. De a pénz ott sem töltött túl sok időt. Rinsch a tőzsdén próbálta megforgatni a tőkét. Jelentős mennyiségű részvényt vásárolt a Gilead Sciences gyógyszeripari cégben és kriptovalutákból is alaposan felszerelkezett. Ennek az lett az eredménye, hogy pár hét alatt elbukott nagyjából 6 milliót. De még ez sem tántorította el a felelőtlen költekezéstől. A következő hónapokban elverte a maradék pénzt autókra, ruhákra és más luxuscikkekre.
A Netflix persze várta a kész sorozatot, de az végül sosem készült el. Nemrég ugyan megpróbálták behajtani, de Rinsch ehelyett visszatámadott, miszerint a cég még mindig tartozik neki pár millióval, ami a projekt befejezéséhez lenne szükséges. A nézeteltérésből pedig teljesen érthetően egy per kerekedett, aminek ha minden igaz, akkor még idén lesz eredménye. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz, de ha a bíróság a rendezőnek ad igazat, akkor hasonló feltételekkel mi is szívesen csinálunk tartalmat a Netflixnek.
Ezeket olvastad már?