Persze, hogy az AI a szexi doki Hermionét is megalkotta

Persze, hogy az AI a szexi doki Hermionét is megalkotta

Az egyszer tuti, hogy Hermione Granger lenne a főorvos.

Az utóbbi egy évben viharos gyorsasággal kezdett fejlődni a számítástechnika, azon belül is a mesterséges intelligencia, az AI. A Chat GPT megjelenése óta rájöttünk, hogy a gép képes zenét írni, képet szerkeszteni, videót vágni, de akár még egy doktori disszertációt is össze tud pattintani. Ez viszont azt is hozta magával, hogy sokan elkezdtek tiltakozni a technológia ellen, hiszen sok szakma érezte úgy, hogy az új hullám akár még a munkájukra is veszélyt jelent. Példának okáért a Hollywood-i sztrájk csak akkor ért véget, ha a nagyobb stúdiók feketén-fehéren írásba foglalták, hogy emiatt az az írók nem fogják elveszíteni a keresetüket. De, aki az érintett szakmákon kívülről jön, az sokszor csak szórakozni akar egy jót. Ebben pedig az MI nagyszerű partner. Az emberek nagyszerű szórakozást találtak abban, hogy fura dolgokat kérnek a számítógéptől. Ebből pedig az egyik legérdekesebb projekt volt, amikor az AI megálmodta a Harry Potter karaktereket, csak az alapján, amit a könyvekben írt róluk J.K.Rowling.

Most pedig az AI Dream egy újabb szintre lépett, hiszen az parancs arról szült, hogy össze kell mosni a Roxfortot és a Grace Klinika világát. Komolyan mondom, már csak rá kell írni, hogy Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály és már mehet is a tévében. A képeket a lenti galériában találjátok.

A galériáért kattints a képre!

Galéria

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések