Grandiózus űrcsatákat ígér a Halo 2. szezonjának új trailere

Grandiózus űrcsatákat ígér a Halo 2. szezonjának új trailere

Az emberiség fennmaradása a tét a második szezonban.

Az azonos című videojáték-franchise alapján készült sorozat eléggé nagy sikert aratott a Paramount+-on – bár nem minden rajongó volt elragadtatva –, ezért nem is volt kérdés, hogy zöld utat kap a folytatás. A munkálatokkal jól haladtak, és ennek eredményeként már az első kedvcsinálóval is megörvendeztethették a rajongókat a készítők. Az már biztos, hogy a második évadban visszatér Pablo Schreiber, mint Master Chief John-117, a szuperkatona, és Natascha McElhone is, mint Dr. Catherine Halsey.

Ezeket olvastad már?

A következő évadban John-117 Master Chief (Schreiber) vezeti az elit spártaiakból álló csapatát a Szövetség néven ismert idegen fenyegetés ellen. Egy kietlen bolygón történt megrázó eseményt követően John nem tud szabadulni az érzéstől, hogy a háborúja hamarosan rossz fordulatot vesz, ezért mindent kockára tesz, hogy bebizonyítsa, amit senki más nem akar elhinni – a Szövetség az emberiség legnagyobb erődjét készül megtámadni. Miközben a galaxis és az emberiség a pusztulás szélén áll, John útnak indul, hogy megtalálja a győzelem kulcsát: a Halo-t.

A második évad tehát erősen épít majd a Reach bolygó bukására, a SPARTAN program otthonára, amely normális gyerekeket alakít át kiborg szuperkatonákká, mint amilyen Master Chief is. A videójátékok kedvelői a 2010-es Halo: Reachben már átélhették ezt a történetet, az igazi Halo-őrültek pedig Eric Nylund The Fall of Reach című regényében olvashattak róla. Mivel azonban a Paramount Plus sorozat egy másik irányból közelíti meg ezt a sztorit, alighanem egy egészen másfajta fordulatra számíthatunk a második évadot illetően.

A Halo 2. évadának első két epizódja február 8-án debütál a Paramount+-on. Az évadpremiert követően hetente érkeznek majd új részek.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések