Isten nevében csalt a kriptoval egy amerikai lelkész

Isten nevében csalt a kriptoval egy amerikai lelkész

Egy polgári perben a coloradói ügyészek szerint egy denveri lelkész és felesége olyan kriptopénzt hozott létre és adott el, amely gyakorlatilag értéktelen volt.

Hónapokig tartó imák és Istentől kapott jelzések után nekivágott a kriptovaluták világának, jelentette be egy YouTube-videóban még tavaly áprilisban egy amerikai lelkész. A Signature és a Silvergate bankok hetekkel korábban összeomlottak, ami számára jelzésértékű volt, hogy a pénzintézeteken kívül más befektetési lehetőségek után kell néznie az embereknek.

A coloradói online egyház lelkésze és felesége (Eligo és Kaitlyn Regalado) azonban bajba került, miután Tung Chan coloradói értékpapírügyi biztos a múlt héten polgári jogi csalás miatt vádat emelt ellenük a denveri kerületi bíróságon. Azzal vádolja Regaladóékat, hogy tudatosan célozták meg az állami keresztény közösségének tagjait, hogy eladják nekik az INDXcoin nevű kriptopénz tokeneket, melyekkel végül alaposan meggazdagodtak.

A házaspár állítólag 2022 júniusától egészen 2023 áprilisáig értékesítette az általuk létrehozott Kingdom Wealth Exchange nevű kriptopénz-tőzsdén keresztül a gyakorlatilag értéktelen tokenekeit. A Kingdom Wealth Exchange, az egyetlen kriptotőzsde, amely árulta az INDX tokent, november 1-jén megmagyarázhatatlan módon egyszer csak leállt.

„Regalado úr kihasználta a saját keresztény közösségének bizalmát és hitét, és lényegében értéktelen kriptovalutákat adott el nekik.” – mondta Chan.

A Regaladoék több, mint 1,3 millió dollárt gyűjtöttek össze egy év alatt a több, mint 300 befektetőtől. A házaspár az eladások során folyamatosan bibliai idézetekkel és különböző imákkal traktálták a befektetőiket és arra bátorították őket, hogy higgyenek abban, hogy a befektetésük bőséghez és áldásokhoz vezet. A panasz szerint a pénzből a lelkész a denveri otthonának felújítását is finanszírozta.

Ezeket olvastad már?

Egy megdöbbentő videós nyilatkozatban, amit néhány nappal a polgári vádak benyújtása után tett közzé az interneten, Eli Regalado nem vitatta, hogy ő és felesége hasznot húzott a kriptokovalutából, de állítása szerint Isten vezette őt és a feleségét, hogy 2021-ben hagyják ott a marketingcégüket, szálljanak be a kriptopénzekbe, és szaporítsák meg a befektetők pénzét.

„A vádak, miszerint Kaitlyn és én 1,3 millió dollárt tettünk zsebre, igazak. Néhány százezer dollárt egy ház átalakítására fordítottunk, de mindent az Úr parancsára tettünk.”

Továbbá azt is megosztotta, hogy most Istentől vár egy "csodát", hogy segítsen neki visszafizetni a befektetők pénzét.

„Elindítottunk egy tőzsdét, de a technológia csődöt mondott és minden összeomlott. Onnantól kezdve csak az Úrra vártunk. Tudom, hogy ez szörnyű, de folyamatosan imádkozunk, és Isten csodát fog tenni, hogy mindenki [aki befektetett] visszakapja a pénzét.”

A bírósági meghallgatást január 29-ére tűzték ki.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Üzlet - A tisztaság fenntartása a modern környezetben

Manapság a tisztaság fontos szerepet játszik a közösségi és munkahelyi terek életében. Egy tiszta környezet nemcsak a higiénia miatt lényeges, hanem hozzájárul a hatékony munkavégzéshez és a jó életminőséghez is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az iroda vagy intézmény rendezett állapota mennyire képes befolyásolni a dolgozók produktivitását.

Üzlet - Amikor az élelmiszer útja is tervezett

Egy jól működő ellátási lánc kicsit olyan, mint egy összeszokott csapat. Akkor teljesít jól, ha minden szereplő tudja a dolgát. Az élelmiszerek feldolgozása, hűtése és tárolása ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sok múlik rajta.

Üzlet - Az 50 feletti férfiak vitalitása

Amikor az öregedésről van szó, sokan automatikus energiaszint-csökkenést feltételeznek az 50 év feletti férfiaknál. Tényleg így van? A valóság az, hogy az életkor előrehaladtával új egyensúlyi állapot érhető el, ha figyelmet fordítasz tested jelzéseire és életmódodra. Az életminőség javítása számos módon lehetséges, és lehet, hogy néhány módszer meglepetésként fog hatni.

Közvetítések