Bemutatkozik Marvel Jézus, avagy befutott a Deadpool 3 első trailere

Már most látszik, hogy ez a film lehet 2024 egyik legnagyobb dobása.

Az MCU erőteljesen leszálló ágban van, miközben akad egy karakter, akit az elmúlt majdnem egy évtized alatt nagyon a szívébe zárt a rajongótábor, de még nem mutatkozhatott be a Marvel filmes univerzumában. Éppen ezért kitalálta a Disney, hogy mi lenne, ha összekötnék a kellemest a hasznossal, és a Deadpool 3. részével gyakorlatilag kihúznák a csávából a franchise-t.

Ezeket olvastad már?

Neki is láttak Ryan Reynoldsék a forgatásnak, és miután sikerült meggyőzni Hugh Jackmant is, hogy visszatérjen Rozsomákként (Wolverine), még nagyobb lett a hype a produkció körül. Éppen ezért volt szívás, mikor a SAG-AFTRA sztrájk leállította a munkálatokat, végül azonban a felek dűlőre jutottak és decemberben már folytatódhatott a munka, ezért, ugyan csúszik a harmadik felvonás, még idén mozikba kerülhet az alkotás.

Előzetesen úgy tartották, hogy ez a film mentheti meg az MCU hátsóját, a trailerből pedig kiderül, a készítők is tisztában voltak ezzel, ezért mókás jelenetekkel igyekeztek meglovagolni ezt a lehetőséget. Az első előzetes a 2024-es Super Bowlon debütált, és nem csak humorral fűszerezték meg, de némi akciót is tartalmaz. A Deadpool & Wolverine-t Shawn Levy rendezte, méghozzá a Ryan Reynoldsszal, Rhett Reese-szel, Paul Wernickkel és Zeb Wellsszel közösen írt forgatókönyv alapján.

Mit árult el a trailer?

A Deadpool & Wolverine a Lokiban bemutatott Idővariációs Hatóság révén kapcsolódik az MCU-hoz. A sorozatban felbukkanó szereplők közül itt senki sem tűnik fel, de Matthew Macfadyenről kiderül, hogy egy Paradox nevű ügynököt alakít, és bizony ad is egy kis feladatot a címszereplőnek. A Marvel képregényekben már létezik egy Paradox nevű karakter, viszont ebben a filmben úgy tűnik, hogy egy vadonatúj verzióját csodálhatjuk majd meg.

Az ügynök felajánlja Deadpoolnak a lehetőséget, hogy hőssé váljon, és még a Bosszúállók közé is bekerülhet. Wade Wilson kész csatlakozni a brigádhoz, sőt, egyenesen Marvel Jézusnak nevezi magát, ezzel pedig egyértelművé válik, hogy a Fox-Marvel univerzum így vagy úgy, de véget ér. A bő 2 perces trailer végén Rozsomák is megjelenik, legalábbis az árnyéka révén felbukkan, de az egyelőre rejtély, hogy milyen formában tér vissza.

Kövess Minket!