Hogyan őrizd meg a fiatalságodat kívül-belül?

Hogyan őrizd meg a fiatalságodat kívül-belül?

Ha létezik olyan dolog a világon, ami örökös és megállíthatatlan, az az idő múlása. A másodpercekből percek, majd órák lesznek, ebből pedig napok, hetek, hónapok, évek, évtizedek. Mindez pedig nem telik el nyomtalanul.

Az idővel együtt az életünk is múlik, minden évben eggyel több gyertya kerül a szülinapi tortákra, az életkorunk növekedése pedig a testünk és a lelkünk öregedésével jár. Csakhogy néha ez a folyamat látszólag felgyorsul, és úgy érezzük, mintha idősebbek lennénk a valós korunknál, netán a kinézetünk is ezt sugallja.

A fiatalság azonban megőrizhető például az Access Facelift kezelésekkel, melyről A végtelenbe és tovább blogjában bővebben is olvashatsz. A cikkeket Kántás Kata írja, aki nemcsak végzi, hanem oktatja a kezeléseket.

Amikor te magad idézed elő a gyorsabb öregedést

  • “Én erről már lekéstem, túl öreg vagyok hozzá!”
  • “Ha fiatalabb lennék, még megpróbálnám, de most már mindegy!”
  • “Az én koromban már nem illik ilyesmiket csinálni.”

Vajon hányszor hallottál másoktól vagy épp mondtál ki te magad a fentihez hasonló kijelentéseket? Az öregedéssel kapcsolatos negatív hiedelmek olyan mélyen be tudnak gyökerezni a tudatodba, hogy végül teljes meggyőződéssel elhiszed őket, és ezek mentén éled a mindennapjaidat. Főleg akkor, ha másoktól is gyakran hallod őket.

Ebből arra következtetsz, hogy öregedni kell, és természetes, hogy a jelei a testeden és a lelkeden is meglátszanak. Majd találkozol valakivel, aki veled egyidős, viszont ránézésre tíz évvel fiatalabb. Arra gondolsz, hogy ezt biztosan csakis a szerencsés genetikájának köszönheti.

Holott könnyen lehet, hogy arról van szó, hogy az illető teljesen másképp áll ehhez a dologhoz, és azért fiatalos a külseje, mert belsőleg is annak érzi magát, netán már megtapasztalta az Access Facelift kezelések előnyeit.

Mi ez és miért hasznos?

Az Access Facelift egy energetikai terápia, mely a testben jelenlévő energiák áramlását segíti elő, és oldja a blokkokat. Maga a kezelés úgy zajlik, hogy a páciens kényelmes testhelyzetben pihen, a terapeuta pedig a fején és a testén gyengéd érintésekkel stimulálja a baroknak nevezett pontokat.

A kezelés hatására a bőr kisimul, a ráncok halványabbá válnak, a bőr feszesebb lesz de ami ennél is fontosabb, hogy belső változásokat is előidéz: csökken a stressz, javul az általános közérzet, az energia szabad áramlásának következtében pedig az öregedés folyamata is lelassul.

Rövid és hosszú távú hatások

Az Access Facelift kezelés hatásait sokan már azonnal észreveszik, hiszen az energiablokkok oldásával felszabadultabbnak érzik magukat, felfrissülnek, élettel telivé válnak. A tükörbe nézve pedig azt tapasztalják, hogy az arcuk is simább és üdébb kinézetű lett.

Hosszabb távon az öregedési folyamatok lassulása, fiatalos életerő, és rugalmasabb, feszesebb bőrkép tapasztalható. Mindemellett a résztvevők megszabadulnak az öregedéssel kapcsolatos beléjük rögzült hiedelmektől és teljesen másképp tekintenek majd az idő múlására.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Üzlet - A tisztaság fenntartása a modern környezetben

Manapság a tisztaság fontos szerepet játszik a közösségi és munkahelyi terek életében. Egy tiszta környezet nemcsak a higiénia miatt lényeges, hanem hozzájárul a hatékony munkavégzéshez és a jó életminőséghez is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az iroda vagy intézmény rendezett állapota mennyire képes befolyásolni a dolgozók produktivitását.

Üzlet - Amikor az élelmiszer útja is tervezett

Egy jól működő ellátási lánc kicsit olyan, mint egy összeszokott csapat. Akkor teljesít jól, ha minden szereplő tudja a dolgát. Az élelmiszerek feldolgozása, hűtése és tárolása ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sok múlik rajta.

Üzlet - Az 50 feletti férfiak vitalitása

Amikor az öregedésről van szó, sokan automatikus energiaszint-csökkenést feltételeznek az 50 év feletti férfiaknál. Tényleg így van? A valóság az, hogy az életkor előrehaladtával új egyensúlyi állapot érhető el, ha figyelmet fordítasz tested jelzéseire és életmódodra. Az életminőség javítása számos módon lehetséges, és lehet, hogy néhány módszer meglepetésként fog hatni.

Közvetítések