Ismerjük meg a fő burgonyafajtákat!

Ismerjük meg a fő burgonyafajtákat!

Talán nem túlzunk, amikor azt mondjuk, hogy a burgonya az egyik legfontosabb növényünk, főként azért, mert rendkívül sokféleképpen lehet felhasználni. Alkalmas emberi fogyasztásra, fontos nyersanyaga az élelmiszer- és a gyógyszeriparnak.

Burgonya, krumpli, kolompér, földialma – minden a vetőburgonyánál kezdődik

Számtalan burgonyafajta létezik, ennek megfelelően a Primag webáruház is vetőburgonya fajták széles választékát kínálja. A burgonya hazánkban már a XVI. században jelen volt, de csak a XVIII. század közepétől-végétől vált egyre elterjedtebbé – innentől támogatta adókedvezménnyel a burgonya termesztését II. József. 

A burgonyanemesítés terén az 1930-as évek táján kezdtünk komolyabb eredményeket elérni, ma pedig már egyre több rezisztens – betegségeknek jobban ellenálló – fajta megtalálható. A világ egyik legelterjedtebb növényi kultúráját 2021-ben több, mint 150 országban termesztették, éves termésmennyisége a 380 millió tonnát is meghaladta.

Termelését több tényező is befolyásolja: ilyen az éghajlat, a talaj minősége, a fogyasztói kereslet. A klímaváltozás miatti hőmérséklet-emelkedés csökkentheti a burgonya termésmennyiségét, mert növekszik a betegségek kialakulásának veszélye. 

A burgonyafajták csoportosítása

A burgonyafajtákat több szempontból is lehet csoportosítani. Ilyen a gumó színe, a felhasználási módja vagy az, hogy étkezési vagy takarmányozási burgonyáról van-e szó. 

A gumó színe alapján a burgonya lehet:

  • Rózsaszín és annak különböző árnyalatai: ez a legelterjedtebb és legnépszerűbb változat
  • Sárga: egyre többen kedvelik ezt a típust is, elterjedése dinamikus
  • Lila: régebben nehezen, ma már könnyebben hozzá lehet jutni

Csoportosítás felhasználási mód szerint

A burgonyák felhasználási módját a keményítőtartalmuk határozza meg. E szerint lehetnek:

  • A-típusú burgonyafajták: azaz saláta burgonyák, ezeket főként hidegkonyhai készítményekhez, salátákhoz használják. A húsuk kemény, nem főnek szét, a keményítőtartalmuk alacsony (9-12%). 
  • B-típusú burgonyafajták: azaz főzni való burgonyák, főtt, rakott típusú ételekhez, levesekhez vagy főzelékekhez ajánlottak. Ezek sem főnek szét, de a keményítőtartalmuk magasabb (13-17%). A legelterjedtebb fajta, kissé lisztes az állaguk.
  • C-típusú burgonyafajták: azaz a sütni való burgonyák, melyeket sült típusú ételek készítéséhez ajánlanak – készülhet belőlük hasábburgonya, de finom püré és chips is. Könnyen főnek, enyhén szétfővők, lisztesek, magas keményítőtartalommal rendelkeznek (18-22%). 
  • D-típusú burgonyafajták: magas keményítőtartalmú burgonyák, amit inkább csak ipari célokra használnak.

Burgonya ültetése

Mivel a burgonya fagyérzékeny növény, ezért kulcsfontosságú, hogy akkor kerüljön a földbe, amikor a talaj hőmérséklete a kiültetés mélységében már elérte a 6 fokot (március végétől április közepéig terjedő időszak). A teljesen egészséges vetőburgonyát 15-20 cm mély gödörbe ültessük, 30-35 cm tőtávolságra.

Termeljen Ön is burgonyát!

Kövess Minket!



Gamer szótár


Üzlet - A tisztaság fenntartása a modern környezetben

Manapság a tisztaság fontos szerepet játszik a közösségi és munkahelyi terek életében. Egy tiszta környezet nemcsak a higiénia miatt lényeges, hanem hozzájárul a hatékony munkavégzéshez és a jó életminőséghez is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az iroda vagy intézmény rendezett állapota mennyire képes befolyásolni a dolgozók produktivitását.

Üzlet - Amikor az élelmiszer útja is tervezett

Egy jól működő ellátási lánc kicsit olyan, mint egy összeszokott csapat. Akkor teljesít jól, ha minden szereplő tudja a dolgát. Az élelmiszerek feldolgozása, hűtése és tárolása ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sok múlik rajta.

Üzlet - Az 50 feletti férfiak vitalitása

Amikor az öregedésről van szó, sokan automatikus energiaszint-csökkenést feltételeznek az 50 év feletti férfiaknál. Tényleg így van? A valóság az, hogy az életkor előrehaladtával új egyensúlyi állapot érhető el, ha figyelmet fordítasz tested jelzéseire és életmódodra. Az életminőség javítása számos módon lehetséges, és lehet, hogy néhány módszer meglepetésként fog hatni.

Közvetítések