Esport-világbajnokságra mennek torzsiék

Esport-világbajnokságra mennek torzsiék

Bár nemzeti válogatottak nem lesznek a 2024-es Esports World Cupon, a mezőny összetételére nem panaszkodhatunk!

Ne feledjétek, hogy holnap korán reggel kezdődik az IEM Chengdu, hosszú évek óta az első profi Counter-Strike verseny, ami Kínába látogat és egyben egy újabb megmérettetés, ahol szurkolhatunk majd torzsiéknak. A MOUZ is részt vesz az eseményen, sőt, ők az egész verseny egyik leginkább bajnokesélyes csapata. Első ellenfelük a TYLOO ötöse lesz, de később olyan alakulatokkal találkozhatnak még, mint a FaZe, a Virtus.pro, a HEROIC vagy a Vitality.

Rengeteg verseny lesz még idén, ahol bizonyíthat a MOUZ. Az idei versenynaptár legalább annyira tömött, mint a tavalyi, ha nem tömöttebb. Frissen jelentették be például, hogy a Gamers8 örökségét egy új szintre emelő 2024-es Esports World Cup, azaz az esport-vb CS2 versenyén is ott lesz a MOUZ. A 2024-es Esports World Cupon olyan játékok profi játékosai és csapatai képviseltetik magukat, mint a League of Legends, a Rennsport, a TFT, a Tekken 8, az Overwatch 2 és persze a CS2! Utóbbi versenyén lesz ott torzsi és a MOUZ, ám azt egyelőre nem tudni pontosan mikor. Fix dátuma és díjazása, még nincs a versenynek, az viszont már tuti, hogy a vb július 17-én kezdődik majd, a CS2 megmérettetésre pedig a következő csapatok kaptak meghívást:

Impozáns felállás, kár lenne tagadni. Ha ezek mellé a legendás csapatok mellé oda raknak még egy 1 millió dolláros összdíjazást (ennyi volt a tavalyi Gamers8-en is), akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy látványos és izgalmast versenyt láthatunk majd és ki tudja, talán még a világbajnoki címet is kiszurkolhatjuk majd a MOUZ-nak!

Kövess Minket!



Gamer szótár