Bwipo: „Minden tőlem telhetőt megtettem de ez most nem volt elég

Bwipo: „Minden tőlem telhetőt megtettem de ez most nem volt elég"

Ashley Kang közvetlen a FlyQuest kiesése után készített interjút Bwipoval, a világbajnoki döntőt is megjárt felső ösvényessel.

Kétség nem fér hozzá, hogy Bwipo a nyugati League of Legends esport egy kiemelkedő alakja. A felső ösvényes 2018-ban az alsó ösvényt is megjárva juttatta világbajnoki döntőbe a Fnaticot, majd 2021-es dzsungeles kitérője után Észak-Amerika felé vette az irányt, ahol először a Team Liquidnél majd a idén már a FlyQuest színeiben játszott. A 25 éves legenda csapatával kifejezetten jól teljesített az LCS-ben, de a döntőben nagy meglepetésre alulmaradt a TL-el szemben, majd a Mid-Season Invitational is rövidre zárult nekik miután kikaptak a gyengébbnek számító PSG Talon ellen.

A vereség után a Korizon Esports alapítója és riportere, Ashley Kang készített interjút a belga játékossal, ami közben Bwipo nehezen tudta elfojtani csalódottságát:

A FlyQuest toposa többek között arról beszélt, hogy úgy érzi a T1 elleni vereségük nagyon megrázta az egész csapatot és minden magabiztosságuk odaveszett, amit nem is sikerült megtalálni a PSG Talon elleni összecsapásra.

„Amikor a magabiztosságod teljesen elveszik, akkor nagyon nehéz elfogadni a kis győzelmeket és boldognak lenni velük, pedig pont ez az amit csinálnod kellene a League of Legends-ben, abból szépen lassan építkezni. Úgy gondolom mi ezt most nem tudtuk megtenni."

Ezeket olvastad már?

A következő kérdésnél eltört a mécses Bwiponál és könnyek között próbált választ adni a kérdése, mit bánt meg legjobban, mit tehetett volna másképp:

„...mindent beleadtam. Azt bánom legjobban, hogy nagyon nagyon keményen próbálkoztam és így is veszítettem. Nem tudom. Dolgozhattam volna többet minden nap, de úgy érzem, megtettem minden tőlem telhetőt. Mindent úgy csináltam ahogy eddig szoktam és a múltban ez segített nekem győzni de úgy látszik ezen az eseményen ez most nem volt elég. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben nem fogok próbálkozni, de most úgy érzem nem érte meg a győzelmet előtérbe helyezni és elhanyagolni minden mást az életemben, úgy hogy nem tudok semmit sem felmutatni."

Bwipo tényleg nagyot küzdött idén, 2 újonc csapattársával kijutott az idei MSI-ra, ami előtt ráadásul közel két héten keresztül minden nap nagyjából 10 rangsorolt meccset játszott a koreai szerveren és így 66%-os Győzelem-Vereség aránnyal 900 LP-ig jutott.

Ti mit szóltok a FlyQuest eredményéhez?

Kövess Minket!



Gamer szótár