A Karmine Corp szurkolói bojkottálnák a profi LoL egyik legnagyobb versenyét, az LEC-t

A Karmine Corp szurkolói bojkottálnák a profi LoL egyik legnagyobb versenyét, az LEC-t

A Karmine Corp keménymagjának számító LeBlueWall (A Kék Fal) csoport nem kíván részt venni az LEC eseményein.

A franciák úgy látszik nem tudnak leállni a forradalmakkal. 1789 után a berlini stúdióban szeretnének felszólalni "az őket elnyomó LEC" ellen. A hírhedt LeBlueWall, avagy a francia Karmine Corp tábora bojkottálásra hívta összes szurkolóját az európai League of Legends bajnoksággal szemben. Ahogy legutóbbi X (korábban Twitter) bejegyzésükben írták a LeBlueWall közösség vezetői, azt várják el a Karmine Corp támogatóitól, hogy ne nézzék az LEC mérkőzéseit (kivéve a Karmine Corp meccseit) és ne látogassanak el a berlini stúdióba.

A bojkottálást az váltotta ki, hogy a LeBlueWall szerint az LEC nem bánt megfelelően a kék mezes szurkolókkal, sőt kifejezetten negatívan különböztette meg őket. Fontos hozzátenni, hogy a KCorp drukkerek a múltban többször magukat tüntették fel negatív fényben a League of Legends közössége előtt, előfordult, hogy agresszívan léptek fel a többi LEC szurkolóval szemben, provokálták őket illetve fenyegető megjegyzéseket tettek feléjük. Azt is tudjuk, hogy a LeBlueWall szerette volna még magasabb szintre emelni az "energiát" az LEC stúdióban, de az erre való törekvésüket nem támogatta az európai bajnokság vezetése, sőt velük szemben állítólag szigorúbb biztonsági ellenőrzést vezetett be.

A népszerű streamer, a volt profi és kommentátor, Caedrel szerint a Karmine Corp nézők többször megpróbáltak lepacsizni vagy kezet rázni a győztes csapat játékosaival ami szigorúan szembe megy az LEC biztonsági előírásaival. Caedrel azt is hozzátette, a KCorp szurkolók a múltban több utalást is tettek arra, hogy lerombolják/felgyújtják majd a berlini stúdiót.

A LeBlueWall közleménye szerint egészen addig tartják majd fent a bojkottot, ameddig az LEC nem tesz lépéseket a helyzet enyhítésére. Sajnos akármennyire is szeretnénk, nehéz egyetérteni a közösség véleményével, amikor saját tagjaikat szankciókkal fenyegették, amit valószínűleg be is tartanak ha azok nem tartják távol magukat az LEC-től vagy a berlini stúdiótól.

Ti mit gondoltok a Karmine Corp szurkolók döntéséről?

Kövess Minket!



Gamer szótár