Hardver szinten tiltja ki a csalókat a LoL-ban is megjelent Vanguard

Hardver szinten tiltja ki a csalókat a LoL-ban is megjelent Vanguard

A Riot Games nem kegyelmez, egyenesen a számítógépeit bannolja a csaló játékosoknak.

Szemet gyönyörködtető látvány, amikor ezresével tűnnek el a csalók egy játékból, az pedig maga a mámor, amikor ez úgy történik, hogy vissza sem tudnak térni. A Riot Games pont ezt csinálja a napokban League of Legendsben, aminek mi és minden játékos (a csalókat leszámítva) nagyon örülünk.

A Riot Games csalás elleni csoportjának vezetője, Phillip Koskinas X (korábban Twitter) bejegyzésben osztotta meg a világgal a Vanguard sikereit, ami között láthatunk jó pár hardveres számüzetést is. (Egészen pontosan a második legtöbbet kiosztott ban a számítógépeket érinti)

Mi az a hardver ban?

A hardver alapú eltiltást nagyjából úgy kell elképzelni, hogy minden számítógépünkben található alkatrésznek van egy egyedi azonosítója. (Mint egy ujjlenyomat) A Vanguard ezt az azonosítót megkeresi és eltárolja egy adatbázisban, ha pedig olyan számítógépről szeretnénk játszani, aminek az azonosítói már el van tárolva a Vanguard rendszerében, akkor bajban leszünk, ugyanis az anti-cheat szoftver nem fogja engedni, hogy tovább rosszalkodjunk a Riot játékaiban. A megoldás ilyenkor az, hogy lecseréljük számítógépünket (vagy azokat a bizonyos alkatrészeket, amiknek az azonosítóját a Vanguard eltárolja). 

Ezeket olvastad már?

Jól látható a Phillip által megosztott grafikonon, hogy az eszköz alapú eltitlások május 15-e után kezdődtek meg, közel egy hónappal a Vanguard kötelezővé tétele után. Az anti-cheat részleg fejese azt is megosztotta a kommentekben, hogy a csalók nagy része Master vagy a fölötti ligákból származik, ami nem is meglepő, a Riot korábban kiadott adatai alapján a felső régiókban sokkal-sokkal gyakrabban fordulnak elő csalók a meccsekben.

A Vanguard egyébként vegyes visszhangokat váltott ki a közösségből, pont az adatgyűjtés mélysége miatt. Többen, többek között a méltán ismert esport szakújságíró, Richard Lewis is megkérdőjelezte a rendszer létjogosultságát, amely a csalók elleni küzdelmet zászlajára tűzve, végtelen mennyiségű adathoz jut a gépünk kapcsán.

Ti találkoztatok már csalókkal a League of Legendsben?

Kövess Minket!



Gamer szótár