6 ok, ami miatt haldoklik a modern vígjáték filmgyártás

Gondolj vissza az utolsó vígjátékra, amit láttál. Vicces volt? Ha igen a válaszod, akkor még annyit hagy kérdezzek meg: önfeledten hahotáztál rajta?

Annak ellenére, hogy az összes filmes műfaj közül a vígjátékok nézettsége valamikor az egyik legmagasabb volt, az elmúlt években megjelenő vígjátékok minősége jelentősen csökkent. Jó néhány olyan lista született már, amely megpróbálta összeszedni a legjobb komédiákat, de tudod mi a furcsa? Ezek között a legtöbbször csak több évtizedre visszamenőleg találunk alkotásokat. Sokan úgy gondolják, hogy a 2000-es évek elején még napvilágot látott néhány frenetikusan jó produkció, de azután nincs már igazán említésre méltó.

Nagyon kevés olyan film jelenik meg ebben a kategóriában manapság, amelyekre az emberek évek múlva is klasszikusként tekintenek majd. Miért fordult ilyen rosszra a dolog? Vizsgáljunk meg hat okot, amiért a filmvígjátékok haldokolnak.

1. Internet

Az internet kvázi egy több milliárd emberből álló kaptár, amely a világ minden tájáról összegyűjti és beszippantja az információkat. A komédia egyszerűen egy olyan típusú információ, amely valakiben kiszámítható reakciót vált ki (azaz nevetést). Az online tér pedig egy csodálatos táptalajt kínál a humornak. Gondoljunk csak bele, mennyi különböző típusú komédia létezik a világon, és hogy mindegyiket megtalálhatjuk egy helyen, amikor csak akarjuk. Sőt egyes formái csak az internetre korlátozódnak, mint például a mémek, a tweetek és a podcastok. Manapság már szinte unalmasnak tűnhet egy olyan filmre elmenni, amelynek csak egy harmatgyenge története van, és az sem biztos, hogy megnevettet majd, amikor a YouTube-on annyi ötperces videót nézhetünk meg, amennyit csak akarunk, olyan változatossággal, hogy szinte lehetetlen unatkozni.

A szórakoztatóiparnak ezzel kell versenyeznie. Az internet ahelyett, hogy követné a komédia trendjeit, a humor egyik elsődleges forrása lett. A filmek előállítása olyan sokáig tart, hogy nem tudnak lépést tartani a mémekkel és az aktuális viccekkel, és nem is engedhetik meg maguknak azt a kockázatot, amit az ötperces szkeccsek révén igazából bárki megvalósíthat.

2. Figyelem

A modern tanulmányok kimutatták, hogy a digitális élet hatására az emberek egyre rövidebb ideig képesek egyetlen dologra koncentrálni, így nehezebben tudják ezek a filmek megragadni és megtartani a figyelmünket. Nem mintha mindannyian ADHD-sok lennénk, de valljuk be, kell valami, ami egy kicsit több, mint enyhén érdekes, hogy felnézzünk a laptopunkból és a telefonunkból. Amikor ott van az internet, hogy megadja nekünk a sok gyors tempójú, komikus pillanatot, amihez hozzászoktunk, szinte már-már nyűgnek tűnik, ha hosszabb ideig kell ülnünk és ugyanazt néznünk. Ha egy igazán fantasztikus vígjátékról van szó, akkor az felkelti a figyelmünket, de ez a probléma – egyszerűen nincs manapság fantasztikus vígjáték. Az egyik legjobb példa: fel tudok menni a YouTube-ra, és meg tudom keresni az Airplane! című film legviccesebb jeleneteit anélkül, hogy az egészet meg kellene néznem. Ez egy csodálatos film, de sokszor nem akarom végigülni a teljes játékidőt, hogy eljussak egy bizonyos részhez.

Van a vígjátékoknak egy olyan stílusa is, amelyik gyakorlatilag arról szól, hogy elnyújtanak egy poént, hogy még viccesebb legyen. Ilyenkor a vicc időbeli lefolyása annak a részévé válik, és akár ezekből lehetnek a legmókásabb jelenetek. Erre szuper példa a Family Guy. Míg Seth MacFarlane-nél ez működik, egy teljes kétórás filmnél közel sem biztos ugyanez a hatás.

Az a helyzet a vígjátékokkal, hogy gyors tempót akarsz. Könnyebb egy viccet gyorsan megcsinálni, és nevetéssel befejezni, mint hagyni, hogy elhúzódjon, és csak húzódik, húzódik, húzódik... érted, mire gondolok? Minél több időt adsz a közönségnek, hogy elgondolkodjon egy komikus szituáción, annál kevésbé lesz vicces. Amellett, hogy sokaknak nincs türelme az elhúzódó viccekhez, az elemzés is beindul, és az előfeltevést a „logika” és az „ész” nevű, borzasztóan komolytalan duó segítségével szedjük darabokra.

3. Folytatások

A jó vígjátékokkal az a baj, hogy a rajongók mindig többet akarnak. Fiatalként még én is arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha a legviccesebb filmekből kapnánk egy csomó folytatást, de most már idősebb fejjel tudom, hogy azok csak rosszabbak lesznek, mint az eredeti. Ahhoz, hogy egy igazán jó folytatás készüljön, az eredeti verziót kell felhasználni, és valamilyen módon javítani rajta. A vígjátékok esetében azonban a legtöbb filmrajongó ugyanazokat a vicceket akarja újra és újra hallani, mert úgy gondolják, hogy ha korábban vicces volt, akkor továbbra is vicces lesz, és mindig is az marad. A filmipar érti ezt, és ezért készül el olyan sok vígjáték folytatása, vagy mostanában rebootja... amelyek persze soha nem lesznek olyan humorosak, mint az alapmű. Ez sajnos minden filmes műfajban előfordul, de a vígjáték az egyik legnagyobb áldozat.

4. Stílus

A modern vígjátékokból jelentősen hiányzik a vizuális történetmesélés. Szinte úgy tűnik, mintha az elmúlt tíz évben megjelent összes vígjátékot ugyanaz a rendező, ugyanaz a stúdió, ugyanazok a producerek stb. készítették volna. Én általában csak Judd Apatow-ra tippelek (rendezőnél vagy írónál), és sajnos általában igazam van. Nem azt mondom, hogy megvetem Apatow-t és minden próbálkozását; hiszen készített néhány igazán mókás filmet, és szinte megteremtette a vígjátékok modernkori trendjét a filmművészetben. Ezt az irányzatot úgy hívják, hogy „váll fölötti kameraszög és túlnyomóan az írásra és/vagy a rögtönzött szövegekre való összpontosítás”. Manapság a legtöbb vígjátékban az alapvető kameraszögek és a vágás kapják a főszerepet, hogy a jeleneteket ne legyen túl nehéz követni a nézők számára. Azért nem csinálnak semmi csicsásat, mert a közönségnek nem a látványra vagy a hangra kell koncentrálnia ilyenkor, hanem a párbeszédre. Manapság a párbeszédek a filmek legviccesebb részei; ez az egyetlen dolog a filmben, amiért még erőfeszítéseket tesznek. A forgatókönyvírók 'vicceket' írnak hozzá, a színészek eljátsszák őket, és a filmet sikeresnek tekintik. De már a forgatókönyvek sem érnek el egy bizonyos szintet, a többiről pedig ne is nagyon tegyünk említést. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az olyan színészek, mint Leslie Nielsen, Lloyd Bridges, Charlie Sheen, Jim Carrey, Anna Faris eltűntek, és nem igazán lehet olyanokat találni, akiknek igazán jól áll ez a műfaj.

5. Tévésorozatok

Mint már említettük, a viccek rövid jelenetekben működnek a legjobban, de nem a gyorsaságuk teszi viccessé – hanem a tempó. Nagyszerű munkát kell végezni egy poén felépítésében, a megfelelő részletek hozzáadásában, majd a megfelelő pillanatban kell befejezni, hogy az előadás minél nagyobbat üssön. Történetesen, ha valakinek kevesebb ideje van egy vicc előadására, akkor kevesebb ideje van elrontani azt. Ezért van szüksége a vicceknek egy megfelelő tempóra. Itt jön be a televízió, amelynek sokkal rövidebb a műsorideje, és sokkal könnyebb vele dolgozni. A rövidebb epizódok a televízióban kevesebb időt emésztenek fel, mint az egész estés filmek, de sokkal bölcsebben használják ki az időt. A televíziós műsorok íróinak átlagosan csak körülbelül 20 percre kell felkészülniük, ami sokkal kényelmesebb. A filmeknél is meg lehet ezt oldani, de az egymás utáni poénok tömkelege unalmassá és lényegtelenné válhat. Ne feledjük, hogy egy filmnek a cselekmény miatt is aggódnia kell, és a televízióval ellentétben egy film nem tudja csak úgy befejezni a cselekményt egy másik évadban. Egy film nem lehet kétórás stand-up különkiadás. Ráadásul könnyebb megnézni egy epizódot, mint elkötelezni magunkat egy egész másfél órás film mellett. A vicces dolog azonban az, hogy manapság a legtöbb ember hajlamos végig nézni egy sorozatot az olyan szolgáltatások segítségével, mint a Netflix vagy a Disney. Lényegesen kevesebb időt venne igénybe, ha csak egy filmet néznének meg, de ehelyett inkább három napot töltenek egyhuzamban egy sorozat megtekintésével.

6. Kritikusok

Mindenki kritikus. Én is kritikus vagyok, te is kritikus vagy, és az a kritikus, aki most kommentálja ezt a cikket, és azt mondja, hogy nem kritikus, az is kritikus. De hacsak nem vagy hivatásos kritikus, a véleményed nem igazán számít a szórakoztatóiparnak. Általános minta, hogy a vígjátékok nem kapják meg ugyanazt az elismerést a filmipar részéről, mint a drámák, ami a dicséreteket illeti. Valójában nagyon kevés vígjáték nyerte el a legjobb filmnek, a legjobb eredeti forgatókönyvnek és sok más neves díjnak járó Oscar-díjat. A saját kategóriáikban nyernek díjakat, de soha nem tudják felvenni a drámákkal versenyt.

2014 magával hozott egy kisebb fordulatot ezen a téren, és a Birdman elhódította a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. A Birdman vígjátékként szerepelt, és a filmrajongók, valamint a művészetpártolók is egyaránt elismerően nyilatkoztak róla. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, mert a Birdman a „fekete vígjáték-dráma” kategóriába lett besorolva. A vígjáték-dráma alapvetően a szórakoztatóipar kifejezése arra, hogy 'nem vette magát elég komolyan ahhoz, hogy drámának tekintsék'. Ha megnevettet, akkor az egy jó vígjáték, de egy dráma is képes lehet erre. Talán ez az oka annak, hogy manapság több dráma készül, mint vígjáték. Egy drámában is lehet bőven annyi humor, amennyit nem szégyellnek, és mégis drámának tekinthető, de a vígjátékokban nem lehet sok dráma, különben elvesztené a varázsát.

Persze, minden évben készül néhány 'fergeteges' vígjáték, mindenféle típusú embereknek. Nézz meg, amit csak akarsz. Számtalan alulértékelt vígjáték van odakint, amelyeket nem fogadott jól a közönség és a pénztáraknál is megbukott, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet benne nyomokban humort felfedezni. Azonban egy dolgot sajnos mindenképp érdemes megemlíteni, ezek már nem azok a komédiák, amelyeken hatalmasakat hahotázva önfeledten szórakozunk, mert ezeknek az ideje lejárt sajnos, ha elfogadjuk, ha nem.