18

Elmúltál már 18 éves?


/
TippmixPro CS2 Masters: Most sem jött össze a bajnoki cím a Spiritnek, ismét meglepték a csapatot

TippmixPro CS2 Masters: Most sem jött össze a bajnoki cím a Spiritnek, ismét meglepték a csapatot

Véget ért a tavaszi TippmixPro CS2 Masters, találkozunk az ősszel. Ki tudja, talán még egy-két meglepetés is befér majd a receptbe.

Néhány napja még úgy harangoztuk be a 2024-es tavaszi TippmixPro CS2 Masters rájátszását, hogy jön az esemény, ahol a Spirit Gaming megszerezheti végre a hőn áhított bajnoki címet, miután tavaly ősszel az ezüstéremmel kellett megelégedniük, mivel a döntőben kikaptak a PERA csapatától. A papírforma alapján idén tavasszal a Spirit felállásának állt a zászló, a legfontosabb pillanatban azonban föléjük tudtak kerekedni.

A hétvégén két napos LAN-on ért véget a 2024-es tavaszi TippmixPro CS2 Masters. Négy csapat vágott neki a rájátszásnak, aminek első napján az ágrajz felső felét követhettük élőben úgy az Esport1TV-n, ahogy az ország legerősebb gamere, Fekete Miklós csatornáján is. Ekkor még mondhatni minden a papírforma szerint alakult. A Spirit és a BUHAWI ötösei voltak a legerősebbek, ők ketten találkoztak a felsőági döntőben, miután maguk mögé utasították a DEAC és a bullpeek alakulatait. Habár három pálya kellett hozzá és a BUHAWI megmutatta, hogy együttes tapasztalatuk erőteljes köröket eredményezhet, a Spirit mégis le tudta győzni őket. 2-1-re nyertek ott és akkor Memeskéék, ezzel pedig máris a döntőbe jutottak.

A Spirit így pihenéssel kezdhette a vasárnapot, míg a többiek az alsó ágon küzdöttek. Az első fordulóban a DEAC még magabiztos és precíz játékkal, összességében 2-1-es végeredménnyel ejtette ki a bullpeek ötösét, majd jött a már döntőért zajló meccs, a BUHAWI ellen. Coolióék már jóval nagyobb falatnak bizonyultak a DEAC-os srácoknak, 4 és 3 kör jött össze nekik két pályán.

A BUHAWI tehát magabiztosan küzdötte vissza magát alsó ágról a döntőbe, jöhetett a Spirit elleni visszavágó. Coolióék pedig vissza is vágtak! Ami az előző nap nem sikerült, az most igen. A Spirit ugyanolyan jó formában volt, a BUHAWI viszont mintha kiismerte volna  játékukat. Úgy látszik kellett hozzá a szombati meccs, a kvázi gyakorlás, mert vasárnap már pontosabban, eredményesebben tudtak fellépni a Spirit ellen, aminek egy 2-1-es BUHAWI győzelem lett a vége. A döntő után így nyilatkozott a helyszínen Fercsák "coolio" András:

„Nem volt annyira magabiztosak, mint eddig, kicsit 50-50 volt a meccs, de szerencsére nyertünk. Kicsit hülyeséget csináltak a vétót tekintve, nem számítottam arra, hogy Vertigót bent hagyják harmadiknak, mivel nekik és nekünk se jó mappunk. Az Infernó pick az jó döntés volt a részükről, be is jött, de amúgy a Vertigót kicsit már túlgondolták. Én az ESL Pro League kvalitól valószínűleg elesek, mivel a NaVi Juniorban vagyok edző és a NAVI is ott van az EPL-en, így én ezen nem versenyezhetek. Valakit kerítenek majd helyettem és úgy játszanak majd a srácok."

A Spirit így zsinórban a második TMP döntőt bukta el, még ha teljesen más felállásokkal is. Cooliék pedig nem csak a pénzdíjazás legnagyobb szeletét zsebelték be, de a jogot is, hogy harcba szálljanak majd az őszi ESL Pro League szezonért. Ahogy coolio is említette a meccs után, ő ott nem játszhat majd, de a többieknek sok sikert kívánunk arra a megmérettetésre is!

A 2024-es tavaszi TippmixPro CS2 Masters végeredménye:

  • 1. helyezett: BUHAWI
  • 2. helyezett: Spirit Gaming
  • 3. helyezett: DEAC
  • 4. helyezett: bullpeek
  • 5. helyezett: Békéscsabai Esport Egyesület
  • 6-7. helyezett: positive vibeS és Lenovo Legion Honvéd
  • a HeatWave csapatát szabályszegés miatt kizárták a versenyből

Kövess Minket!



Gamer szótár