Még hónapokra van a Gladiátor 2, de máris megbukott?

Még hónapokra van a Gladiátor 2, de máris megbukott?

Be kell valljuk, hogy ez a zeneválasztás nekünk sem nyerte el a tetszésünket.

Ridley Scott első Gladiátor-filmje egy történelmi eposz volt, amely a modern filmművészet klasszikusaként maradt fenn. Russel Crowe és Joaquin Phoenix elképesztő alakításával a film szó szerint és szimbolikusan is történelemmé vált, és minden idők egyik legjobbjaként emlékezhetünk rá. Nem véletlenül szeretett volna benne lenni a folytatásban Crowe, bár ezt az első felvonás befejezése nem igazán tette lehetővé. Most pedig látván a gyűlöletcunamit, alighanem örömmel tölti el, hogy nem szerződtették a projektre.

Több, mint 20 év telt el az eredeti alkotást követően, és egyre többen készülnek lázasan a folytatásra, a Gladiátor II-re, amely 2024. november 22-én kerül a mozikba. A főszereplője az Oscar-jelölt Paul Mescal lesz, aki Lucius Verust alakítja. A neve ismerős lehet, hiszen már az első részben is feltűnt a karakter, mint Commodus császár unokaöccse. Mescalon kívül Pedro Pascal és Denzel Washington is feltűnik a képernyőn, akikre szintén fontos szerep hárul.

A hivatalos trailere alig néhány nappal ezelőtt látott napvilágot, ahogy arról mi is beszámoltunk, és bár a helyzet látszólag rendben volt, mostanra tisztán látható, hogy a YouTube-ra kirakott videóra záporoznak a negatív vélemények. A cikk irásának pillanatában a 129 ezer like mellett 257 ezer dislike-ot kapott az előzetes. Ez úgy tűnik két dolog miatt történhetett meg. Az egyik, hogy sokan borzasztóan rossz választásnak tartják JayZ és Kanye West zenéjét. Egy történelmi drámához egyáltalán nem illik egy ilyen rap szám, és teljes mértékben tönkreteszi a rövidke videó hangulatát. A másik pedig, hogy sokan úgy érzik, összességében a folytatás pusztán az eredeti alkotás paródiájaként fest a képernyőn.

Ezeket olvastad már?

Ez pedig bőven elég volt, hogy sokaknál kiverje a biztosítékot és nem tetszését fejezze ki a kedvcsinálóval kapcsolatban. Mindenesetre várjuk ki mi lesz ennek a vége, mert lehet, hogy a premiert követően még így is rengetegen beülnek majd rá a mozikba. A Gladiátor II november 22-én érkezik a nagyvászonra.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések